Boldog a szolga, aki nem a jutalom reményében beszél, nem tárja fel minden gondolatát és késedelmes a szólásra, és bölcsen megfontolja, mit kell mondania és felelnie.

Ferences ünnep: Assisi Szent Klára – augusztus 11.

2022.08.11 Címkék:

Istenünk, te Szent Klárát irgalmasan a szegénység szeretetére vezetted, közbenjárására add meg nekünk, hogy a lelki szegénységben Krisztust kövessük, és szent színed látására jussunk a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Vissza a nyitó oldalra

Klára 1193-ban született, szülei vagyonos nemesek voltak Assisiben. Apja Favarone lovag, anyja Hortulana, aki a Szentföldre is elzarándokolt. Klára 17 éves korában kereste fel Szent Ferencet, hogy tanácsát kérje a tökéletesebb életre. Ferenc példája és buzdítása nagy hatással volt rá. Vagyonának rá eső részét pénzzé tette s a szegények közt osztotta ki.

1212. virágvasárnap utáni éjjel titokban elhagyta szülei házát, a Porciunkulába ment, ahol Szent Ferenc lenyírta haját s beöltöztette szerzetesi ruhába. Egy ideig egy közeli bencés női kolostorban volt, ahonnan rokonai erővel haza akarták vinni, de Klára ellenállt. Innét Szent Ferenc a San Damiano-templom melletti kicsiny rendházba vitte, ez lett a klarissza rend bölcsője. Kezdetben Szegény Nővéreknek vagy Szegény Úrnőknek nevezték őket. Ide hamarosan többen is követték, rokonai, ismerősei közül is követték példáját.

Így lett Szent Ferenccel együtt rendalapító, aki Regulát is írt rendje számára, s aki Szent Ferencnek leghűségesebb követője volt, különösen a szegénységben. 1216-ban kieszközölte III. Ince pápától a „privilegium paupertatis”-t, a szegénység privilégiumát, hogy semmi tulajdonnal ne rendelkezzenek. Nővéreit sokszor buzdította: „A szegénység fészkében hasonuljanak a szegény Krisztushoz, akit szegény édesanyja annak idején mint kisdedet szegényes jászolba fektetett.”

Jó példájával, anyai gondoskodásával, bölcsességgel 41 évig vezette a nővéreket, magát a nővérek szolgálójának nevezve, csak kényszerből viselte az apátnői címet. A nevéhez fűződő csodák közül életrajzai kiemelik a szaracénok megfutamítását, ami 1240-ben történt, Klára imája és az Oltáriszentség által. (Ezért ábrázolják az Oltáriszentséggel.)

Betegsége idején csodás módon látta cellájában a karácsonyi templomi szertartást – XII. Piusz ezért nyilvánította a televízió égi pártfogójának.

Halála előtt súlyos betegségében meglátogatta a pápa. 1253. augusztus 11-én halt meg, IV. Sándor két év múlva szentté avatta. Épen maradt testét az assisi Santa Chiara-bazilikában őrzik. A klarissza rend ma is a legelterjedtebb női rendek közé tartozik több mint tízezer nővérrel szerte a világon.

Idézet Szent Klárának Prágai Szent Ágneshez írt leveléből: „Isten segítőtársnőjének tekintelek, és támasz vagy az ő titokzatos teste törékeny tagjai számára”. Hugolino bíboros, a későbbi IX. Gergely pápa pedig imáiba ajánlja magát, „én ugyanis – írja neki – bizonyos vagyok abban, hogy eléred a legfőbb Bírónál azt, amit állhatatos önátadásoddal és számtalan könnyeddel kérsz.”

Szent Klára művei és életének forrásai: http://www.forrasok.ferences.eu/Klara.html

Forrás: Kovács Kalliszt OFM: Ferences szentek és boldogok az év minden napjára

Ferences Média, 2018

Hozzászólások lezárva.