Szóval és tettel tegyetek tanúságot!

Ferences emléknap: október 19 – Alkantarai Szent Péter áldozópap

2021.10.18 Címkék:

Október 19-én ünnepeljük Szent Péter ferences szerzetest, aki egy spanyolországi kis városkában Alcantarában született 1499-ben. Teológiát tanult a salamanca-i egyetemen, majd belépett az obszerváns ferencesek közé, és 1524-ben pappá szentelték. Több kolostorban volt elöljáró, s közben rengeteg missziós körutat tett. Főleg a megfeszített Krisztusról prédikált. Missziói alatt valóságos nagyságú kereszteket állított föl. A templomunkban hátul a Mária kápolnánál is látható hasonló missziós kereszt, bár azt az elmúlt század népmissziói emlékére állították. Írói tevékenysége is jelentős, hiszen az imádkozni tanító könyve, imádságra vezérlő kalauza „Az elmélkedés aranykönyve”, kézről-kézre járt. A rendtársak életében mindig sürgette az eredeti szentferenci szellemiséget, szigorúságot, melyet az arabidábai remeteségben meg is valósított. Életében lelki tanácsadója volt Avilai Szent Teréziának, akit minden támogatott a karmeliták megreformálásának ügyében. Terézia úgy jellemzi, hogy bár sovány, száraz, kevés beszédű testvér volt, „mégis annyi jóság, kedvesség s olyan életszentség töltötte el, hogy jóllehet nagyon szűkszavú volt, senkit sem hagyott válasz nélkül.” Meghalt 1562. október 18-án, az Egyház 1629-ben avatta szenté.

Talán kevesen tudják, hogy a 13. századi templom romjaira 1743-ban épült Pesti Ferences Templom védőszentje Alkantarai Szent Péter, s búcsúnapját október 19-én tartjuk.

Részelt Szent Péternek Szent Terézhez írt leveléből: „Mert Isten csak jót tanácsolhat. Nem is nehéz azt követni, csak hitetlennek és az Istenben kevésbé bízónak. Hiszen az ilyeneket az emberi okoskodás szabályai vezérlik. Aki a tanácsot adja, az a segítséget is bőségesen adja. Ő mindenható. Az embertől, ha csak önmagát adja, nem jöhet tanács, hiszen inkább szeret jó színben föltűnni…Annál inkább akar és tud a Jóság segíteni azoknak, akik a tanácsait követi. Segíti őket, hogy a jóban előrehaladjanak.”

Könyörgés Szent Péter ünnepén: Istenünk, te Szent Pétert a csodálatraméltó bűnbánat és a legmagasabb szemlélődés kegyelmével tüntetted ki: engedd kegyesen, hogy érdemeinek segítségével testünket mis megfékezzük, és így a mennyei ajándékok részesei lehessünk.

Varga Kamill testvér
Forrás: http://gyongyos.ofm.hu/


Zsombor atya a ferences podcast-csatornán mondott elmélkedést:

 

Ferences Média, 2021

 

Hozzászólások lezárva.