Boldog az a szerzetes, aki nem találja másban gyönyörűségét és örömét, mint egyedül az Úr szent beszédeiben és műveiben, s ezekkel örömben és vigasságban Isten szeretetére indítja embertársait.

Ferences emléknap: Boldog Duns Scotus János egyháztanító – november 8.

2022.11.08 Címkék:

Boldog Duns Scotus János (latinul: Ioannes Duns Scotus) középkori skót skolasztikus filozófus és teológus volt. Skóciában született. Tizenöt éves korában lépett be a ferences rendbe, és 1291- ben szentelték pappá. Tanulmányait Oxfordban, majd Párizsban végezte, ahol 1296-tól kezdve tanított. 1303-ban el kellett hagynia Párizst, mert nem írta alá Szép Fülöp zsinathoz szóló fellebbezését VIII. Bonifác pápa ellen. 1304-ben visszatért Párizsba. 1308-ban Kölnbe helyezték, ahol pár hónap tanítás után meghalt. Sírját évszázadokon keresztül nagy tiszteletben tartották. II. János Pál 1993-ban avatta boldoggá.

Filozófiájában a létnek, erkölcstanában az akaratnak, teológiájában a szeretetnek adja az elsőbbséget. Az örök boldogság mibenlétét Szent Tamással ellentétben nem Isten értelmi szemlélésében, hanem az Istennel szeretetben való egyesülésben látja. Egyes tanításai, mint például a Krisztus primátusságáról szóló (akkor is megtestesült volna, ha Ádám nem vétkezik), prófétikus jellegűek.

Hasonlóképpen a Szeplőtelen Fogantatásról szóló tanítás: a hittudósok közül szinte egyedül hirdette ezt a tant a XIII. század végén. Érdeme, hogy elhárította az akadályt a dogma elfogadása elől, és olyan érveket hozott bizonyítására, melyek örök érvényűek. 1305-ben a párizsi egyetemen nyilvános vita során megcáfolt 200 ellenvetést a tan ellen olyan elmeéllel, hogy akkor nevezték el „doctor subtilis”-nek, éleselméjű hittudósnak – másik elnevezése: doctor marianus”, azaz Mária hittudósa.

A fényesen sikerült bizonyítás után a párizsi egyetem azonnal elfogadta a Szeplőtelen Fogantatás tanát, s ünnepét már 50 év múlva megünnepelte. A hagyomány szerint a vita előtt Scotus a Szűz Mária szobor felé fordulva mondta:

„Tégy méltóvá engem a te dicséretedre, Szentséges Szűz, adj erőt ellenségeiddel szemben!”

A ferences rendben, Kölnben, Nólában századok óta boldogként tisztelik. Ezt a tiszteletet hagyta jóvá 1993-ban II. János Pál.

Istenünk, te Boldog Duns Scotus Jánost, a Szeplőtelen Fogantatás hittudósát kiváló értelemmel és életszentséggel tüntetted ki. Közbenjárására add meg nekünk is, hogy ugyanazt a tanítást hűségesen megtartsuk, és életünkkel megvalljuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Ferences Média, 2021
Forrás: Kovács Kalliszt OFM: Ferences szentek, boldogok
Kép: ofm.org

Hozzászólások lezárva.