Legyünk tehát szeretettel és alázatossággal és alamizsnálkodjunk, mert az alamizsna megmossa a lelkeket a bűnök szennyétől.

A Szó szimfóniája – Sapientia Nap, konferencia

Címkék:

When

2021-11-20    
10:00 - 16:30

A Szó szimfóniája – Isten Igéje vasárnapjának a teológiai horizontjához

A tudományos konferencia az európai civilizáció egyik kulcsfogalmának a hagyománytörténetét, keresztény hatástörténetét tárja fel két évezred távlatában, rangos előadók közreműködésével. Az ógörög eredetű “logosz” szó, amely eredetileg “értelmes beszédet” jelentett, sokrétű jelentéseiben megkeresztelve már a kezdet kezdetén megjelent a Biblia és a keresztény gondolkodók szótárában. Vajon milyen megfontolások vezették XVI. Benedek pápát arra, hogy a “Logosz szimfóniájáról” elmélkedve foglalja össze az igeteológia gazdag ökumenikus hagyományát?

És néhány évvel később ezt a témát miért érezte annyira aktuálisnak Ferenc pápa, hogy elődjére hivatkozva bevezette “Isten Igéje vasárnapjának” az ünnepét? A vallástudományi, illetve teológiai szemléletű konferencia a logosztan eszmetörténetünkben igen jelentős, ám magyar nyelvterületen mégis sokszor elhanyagolt témáját kívánja körüljárni, a kulcsgondolatok aktualizálásának lehetőségeit keresve.

Program:

10:00–10:15 Megnyitó: Fehérváry Örs Jákó OSB rektor, Bagyinszki Ágoston OFM rektorhelyettes
10:15–10:40 Martos Levente Balázs – „Megnyitotta az Írásokat…” (Lk 24,32.45) Ige- és Írásteológia Szent Lukács művében
10:40–11:05 Gyurkovics Miklós – A II. és a III. századi logoszteológia ontológiai és episztemológiai vonatkozásai

11:05–11:15 Szünet

11:15–11:40 Tóth Beáta – Verbum Dei – Sermo Dei: Egy átfogó igeteológia alapjai és nehézségei Szent Ágoston gondolkodásában
11:40–12:05 Balázs Jeromos – A liber creaturae metafora Szent Bonaventura műveiben
12:05–12:30 Kodácsy Tamás – Krisztussal találkozni az igehirdetésben

12:30–14:00 Ebédszünet

14:00–14:25 Krakomperger Zoltán – Az igehirdetés mint az üdvösség jele: Otto Semmelroth igeteológiája
14:25–14:50 Lévai Ádám – Az Aperuit illis kezdetű Motu Proprio előfutára: Louis Bouyer igeteológiája

14:50–15:00 Szünet

15:00–15:25 Vincze Krisztián – Isten Igéje és a beszédre képes ember: Igeteológiai és nyelvfilozófiai érintkezési pontok
15:25–15:50 Görföl Tibor – A kereszténység újdonsága:A rendszeres reflexió és a kultúrák sokfélesége az igeteológiában
15:50–16:30 Kerekasztal-beszélgetés, a hallgatóság kérdései, zárszó

A konferencia szervezője, kapcsolattartó: Bagyinszki Ágoston OFM, bagyinszki.agoston@sapientia.hu
Moderátor: Balogh Katalin
A konferencián való részvétel ingyenes, kávé és frissítő biztosítása céljából kérjük, regisztráljon ezen a felületen: https://forms.gle/M9YjC7Dqk99zWruE6
Szeretettel várjuk a „Magyar Tudomány Ünnepe 2021” programsorozat részeként meghirdetett eseményre!

A főiskola rendezvényei védettségi igazolvánnyal látogathatók.

Ferences Rendtartomány, 2021

Hozzászólások lezárva.