Isten Fia szegénnyé lett értünk.

Egy közösség vagyunk – Ferences Jótékonysági Est a Zeneakadémián

2023.01.20 Címkék:

Olyan közönség gyűlt egybe január 18-án a Zeneakadémián, amely egy közösséget alkot, és ennek a közösségnek az autista gyerekek és a gyöngyösi Autista Segítő Központot támogató adományozók egyaránt részei.

Nagy érdeklődés mellett zajlott a 2023-as Ferences Jótékonysági Est a Zeneakadémián, ahol Hegedűs Endre zongoraművész és zenésztársai Beethoven, Chopin, Schubert és Schumann műveit adták elő.

A rendezvényt Berhidai Piusz ferences tartományfőnök nyitotta meg, aki megköszönte az egész Zeneakadémiának, különösen is Dr. Vigh Andrea rektornak, illetve a rendtartomány valamennyi támogatójának a segítőkész hozzáállást; majd köszöntötte többek között a Bartók Rádió a hangversenyt követő hallgatóit.

Megkülönböztetett szeretettel köszöntötte a gyöngyösi Autista Segítő Központ (ASK) jelenlévő munkatársait, és hangsúlyozta, egy közösség vagyunk, melynek az autista gyerekek és az adományozók éppúgy részei. A provinciális megemlékezett az elmúlt év veszteségeiről, melyek közül kettő különösen is összefügg az ASK-val és a jótékonysági esttel: 2022 nyarán elveszítettük Szabó Józsefet, Joe atyát, aki évekig a gyöngyösi intézmény lelki igazgatója volt; majd váratlanul, fiatalon elhunyt barátunk és munkatársunk, Vucskán Zoltán, a rendtartomány forrásszervezője. Vucskán Zoltán szervezte eddig a jótékonysági hangversenyeket is; „egy kolduló rend forrásszervezője” volt. Mint Piusz atya kiemelte: világiként is „a szerzetesek elé élte a ferences lelkületet”. Mind a ketten hiányoznak nekünk.

A Kisebb Testvérek Rendjének több évet felölelő jubileumi ünnepségeiről ejtett még pár szót Berhidai Piusz, biztatva mindenkit, hogy békét vigyünk oda, ahol háborúság van – majd átengedte a színpadot a zenészeknek, először is Hegedűs Endre zongoraművésznek, az est fő fellépőjének.

Hegedűs Endre Beethoven Appassionata-szonátájával kezdte a műsort, majd a zeneművet követő vastaps után elmondta, utalva a zongora szó olasz megfelelőjére (pianoforte), „ez volt a forte, most jöhet a piano” – vagyis a két Chopin-noktürn. Hozzátette, a YouTube videómegosztó portálon is mutatja a Chopin-felvételek nagy száma, hogy mennyire szükségünk van erre a fajta „lélekmegnyílásra”. A két noktürn után szót ejtett arról, Schumann – és állítólag maga Chopin szerint is – Chopin legjobb műve a következő műsorszám, a g-moll ballada, amelyet Adam Mickiewicz lengyel költő balladáival szoktak kapcsolatba hozni.

A szünet után, a második rész elején Hegedűs Endre feleségével, Hegedűs Katalinnal adott elő egy négykezest, a „csupaszív” Schubert rondóját, amely a zongoraművész szerint olyan, akár a természetjárás. Ezt követően színpadra lépett a Somogyi Vonósnégyes, akikkel már 15 éve játszanak együtt, és most Schumann zongoraötösét adták elő, melyről Hegedűs Endre elmondta: 1843-ban Clara Schumann játszotta először. A zeneszerző felesége nagyszerű zongoraművész volt, aki férje korai halála után koncertezésből tartotta el családját.

A jótékonysági est teljes bevételével az Autista Segítő Központ működését támogatták a koncertlátogatók és az egyéb módokon adományozók – akiknek segítségét ezúton is hálás szívvel köszönjük.

*

Az immár hagyományosnak számító, több mint tíz éve útnak indult rendezvény történetéről, valamint a gyöngyösi központról többek között ITT olvashatnak.

Szerző: Verestói Nárcisz

Fotó: Gieszer Richárd

Ferences Média, 2023

Hozzászólások lezárva.