Boldog a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsőítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyűnek és megvetésre méltónak tartják.

ferences család

Assisi Szent Ferenc istenélménye és abból forrásozó evangéliumi élete már kortársai közül is számtalan embert követésérére buzdított. Hatása az Egyházban és a világban azóta is érezhető.

Az első rend

A Szent Ferenc körül kialakuló első csoportot olyan férfiak alkották, akik mindenüket elhagyva, testvéri közösségben éltek és élnek szerzetesi életet. Ők alkotják a ferences család első rendjét. Az évszázadok folyamán ebben az ágban három nagyobb szerzetesrend alakult ki:

  • a ferenceseké (Kisebb Testvérek Rendje – OFM),
  • a minoritáké (OFMConv), valamint
  • a kapucinusoké (OFMCap).

A második rend

Szent Ferenc lelkisége azonban nem csak a férfiakat ragadta meg: Szent Klára, egy Assisiben élő előkelő család tagja volt az első nő, aki Krisztust a ferences életmód szerint, radikális szegénységben kívánta követni. A ferences második rend Szent Klára nyomán alakult ki. A rendnek ezen ágába tartoznak a különböző klarissza (Szegény Úrnők vagy Szent Klára Rendje – OSC) közösségek.

A harmadik rend

Ferenc testvéreinek életmódja, derűs, vallásosságában is vidám, szabad lelkülete a világban élőket is vonzotta. Szent Ferenc számukra alapította meg a ferences harmadik rendet. Eleinte azok tartoztak a ferences család harmadik ágába, akik a világban megmaradva, sőt akár családban élve követték az alapító lelkiségét. Ők alkotják ma a Szekuláris Harmadik Rendet, más néven a Ferences Világi Rendet (OSF vagy FVR). Az évszázadok folyamán azonban kialakultak azok az új alapítású közösségek is, ahol a ferences lelkiséget élő tagok már jobban elkülönültek a világtól, rendházakban éltek, vállalva a szegénység, a tisztaság (vagy szüzesség) és az engedelmesség szerzetesi fogadalmát. Ezek a közösségek ma életüket a Reguláris vagyis Szabályozott Harmadik Rendek (TOR) Regulája alapján élik. Egyes felsorolások a ferences harmadik rendbe sorolják az összes olyan közösséget, mely nem a ferences család első vagy második ágába tartozik, függetlenül attól, hogy az a Világi Rend Regulája, a Szabályozott Harmadik Rend Regulája, vagy valamilyen más szabályzat szerint éli a ferences lelkiséget.

 

Honlapunk Hivatás menüpontja alatt a ferences élethivatás részleteiről olvashat bővebben. A ferences család magyarországi közösségeit és lelkiségüket bemutató összefoglaló a www.ferencescsalad.hu vagy a www.mfcs.hu címen érhető el.