Boldog a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsőítése közepett nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyűnek és megvetésre méltónak tartják.

„Békeszerző Király!” – Egy új imádság Assisi Szent Ferenctől

2022.08.04 Címkék:

Egy Szent Ferencnek tulajdonított ima szövegét fedezte fel Aleksander Horowski atya, a Kapucinus Történeti Intézet elnöke és a Bibliographia Franciscana szerkesztője a madridi Nemzeti Történeti Levéltárban (Archivo Histórico Nacional), egy olyan kézirat vizsgálata során, amelyben Szent Klára Végrendeletének átirata található.

A kapucinus kutató nemrég tette közzé felfedezését a Frate Francesco. Rivista di cultura francescana című folyóiratban (2022. év, 88. évfolyam). Az imádságról már korábban is tudtak a kutatók, de nem tartották hitelesnek. Azonban az újabb vizsgálatok és a jelen felfedezés fényében az ima szerzője minden bizonnyal Assisi Ferenc.

További részleteket a felfedezésről olasz nyelven, valamint az ima olasz verzióját ITT találják.

A szöveg számos párhuzamot mutat több Ferenc-i istendicsérettel, különös aktualitását pedig az növeli, hogy a Mindenható Urat mint békeszerző Királyt szólítja meg. Annak az embernek az istendicsérete ez, aki maga is megtapasztalta a háborút, a hadifogságot, és aki nem bízott a fegyverekben még az olyannyira szent céllal meghirdetett keresztes hadjáratok idején sem, ám a békét egyedül Istentől és Isten által remélte.

Az imádság első, kezdetleges fordítását adjuk közre.

Ti, emberek fiai,

dicsérjétek a dicsőség Urát mindenek felett,

magasztaljátok őt és ujjongással övezzétek!

Dicsőítsétek őt mindörökkön örökké,

hogy minden tisztelet és dicsőség a magasságban Istené legyen,

a mindenható Teremtőé,

a földön pedig legyen béke a jóakaratú embereknek!

E békeszerző Király a legdicsőségesebb,

minden királyt felülmúl az egész világon.

Urunk, Istenünk, Teremtőnk, Megváltónk és Üdvözítőnk,

Tanácsadónk és csodálatos Törvényhozónk!

Ferences Média, 2022

Hozzászólások lezárva.