Assisi Szent Ferenc a rendi Regulában szigorú követelményként állítja a testvérek elé a szegénységet, a tulajdontól való tartózkodást. Éppen ezért a ferencesek sohasem saját maguk számára kérik a jólelkű adományozók támogató partnerségét.
Boldog a szolga, aki távollétében éppúgy szereti és félti testvérét, mint jelenlétében; és háta mögött sem mond semmi olyat, amit jelenlétében szeretettel meg ne mondhatna.
Assisi Szent Ferenc a rendi Regulában szigorú követelményként állítja a testvérek elé a szegénységet, a tulajdontól való tartózkodást. Éppen ezért a ferencesek sohasem saját maguk számára kérik a jólelkű adományozók támogató partnerségét.
Assisi Szent Ferenc a rendi Regulában szigorú követelményként állítja a testvérek elé a szegénységet, a tulajdontól való tartózkodást. Éppen ezért a ferencesek nem saját maguk számára kérik a jólelkű adományozók támogató partnerségét. Az ilyen jellegű adományok teljes egészében a rend társadalmi feladatainak ellátására kerülnek felhasználásra – lelkipásztorkodásra, közösségépítésre, oktatásra-nevelésre, szociális segítségnyújtásra, kulturális örökségvédelemre. Az így befolyt összegekből a ferencesek személyi és működési költségeire nem fordítunk. Az egyes támogatások felhasználásáról az adott ügyek kapcsán időközönként beszámolunk.
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tevékenységeinek támogatására központi alapítványunkon, a Ferences Alapítványon keresztül is lehetőség nyílik, amely közhasznú szervezetként jogosult az adó 1%-os felajánlások fogadására.
A kedvezményezett neve: Ferences Alapítvány
Adószám: 18209778-1-41
Alapítványunk számos területet érintő tevékenységéről ITT tájékozódhat.
A Ferences Rendtartomány vállalásai között kiemelt helyet foglal el két szolgálat:
Magyarországon egyedülálló módon, immár több mint 10 éve, a Ferences Rend által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központ biztosítja azt a komplex fejlesztést és támogatást, amely magában foglalja az iskolai oktatást, a gyermekotthont, a felnőttek átmeneti otthonát és lakóotthonát, valamint a foglalkoztatást is. A központban ellátást kapó gyermekek és felnőttek az év nagyobb részét az intézmény falai között töltik. Az ASK egyszerre próbálja a szakmai fejlesztést és az otthon melegét nyújtani ezeknek az embereknek, ami sokszor nem könnyű feladat. Fontos megérteni, hogy az autizmus specifikus fejlesztést, eszközöket és humán erőforrást igénylő feladat.
Ezért kérjük, hogy támogassa adója 1%-val az intézmény alapítványát:
Autisták Egyenlő Esélyeiért Alapítvány
Adószáma: 18588873-1-10
Segítsége gondozottainknak a jövőt jelentheti. Az intézményről bővebb információt a forras@ferencesek.hu címen tudhat meg.
A ferencesek korábbi missziójuk elüldözése után 1989-ben tértek vissza Nagyszőlősre, azóta végeznek lelkipásztori munkát Kárpátalján. A nagyszőlősi lelki élet mellett a ferencesek további környező, magyarok lakta települések plébániáit vezetik, illetve közvetlenül vagy közvetetten működtetnek Rehabilitációs Központot, lelkigyakorlatos házat és Szociális Karitatív Központot. Ez utóbbi keretében üzemel egy napi 170 adag étel kiosztását végző szegénykonyha is.
Az intézmények működése támogatók nélkül elképzelhetetlen. A hitéleti feladatok (liturgikus szolgálat, templomok, plébániák visszaszerzése az államtól, ezek felújítása, stb.) és a súlyos szociális problémák enyhítése (karitászok, ingyenkonyhák, árvaházak, óvodák létrehozása) nem valósulhattak volna meg, illetve fenntartásuk nem lenne lehetséges a magyarországi hívek nagylelkű adományai nélkül.
*
Pénzbeli segítségét hálás köszönettel fogadjuk a Ferences Rendtartomány adományszámlájára is, amely azonnali célirányos adományozást tesz lehetővé:
Ferences Rendtartomány adományszámlája: 11600006-00000000-28408844
Külföldről: SWIFT code GIBAHUHB; IBAN HU8411600006-00000000-28408844 (devizanem: HUF)
Számlavezető pénzintézete: Erste Bank Zrt. H-1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26. Hungary
Ferences Rendtartomány, 2023