Ragyogd be szívem sötétségét!

A kicsinyekért és az idősekért Pasaréten – Megújult a Testvérkék Ferences Óvoda és a Gondviselés Háza

2022.11.11 Címkék:

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fenntartásában működő felújított intézmények, a Testvérkék Ferences Óvoda, valamint a Gondviselés Háza Gondozási Központ és Idősek Klubja ünnepélyes átadóját november 10-én a Pasaréti Közösségi Házban tartották meg. A Magyar Kurír tudósítását adjuk közre.

Szülők és gyermekeik, óvodai dolgozók, a pasaréti gondozási központ lakói, munkatársai nagy számban jöttek el az átadási ünnepségre a Pasaréti Közösségi Házba.

Formanek Tamás, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szociális referense és Bodó Márton, a rendtartomány oktatási referense köszöntötte a megjelenteket, többek között Berhidai Piusz ferences tartományfőnököt, Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát és Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert.

Az egykori Kájoni János Ferences Ház épületében és területén kialakított óvoda és a Gondviselés Háza a „teremtett ember életének elejét és alkonyát” körülvevő gondoskodás együttes jelenlétének helyszíne – mondta köszöntőjében Formanek Tamás.

Berhidai Piusz OFM tartományfőnök ünnepi beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy közel százéves a ferences jelenlét Pasaréten, az itt lakó családok élete és a szerzetesek szolgálata sok szálon összekapcsolódik. Megemlítette, hogy a vértanú Károlyi Bernát OFM 1949-ben éppen egy novemberi napon indult bevásárolni a helyi óvoda számára, amikor Pasarétről elhurcolták. „A mártír személyisége, odaadottsága, példája motiváló erőt jelenthet mai küldetésünkhöz is” – tette hozzá a tartományfőnök.

Ferences szempontból különösen is fontosnak tartom, hogy kicsiknek és időseknek is otthona lehet a megújult épületkomplexum – hangsúlyozta Berhidai Piusz.

Az 1,1 milliárd forint állami támogatásból és a ferences provincia által biztosított 207 millió forintból a Testvérkék óvoda az elmúlt időszakban megújult, idén egy harmadik csoporttal bővült, és a jövőben a negyedik csoport indítását tervezik; az építészeti projekt keretében a gondozási központot is felújították.

A ferences tartományfőnök köszönetet mondott az állami támogatásért, az önkormányzat segítőkészségéért, méltatta a tervezőket és a kivitelezőket, s többek közt a műszaki ellenőrök, a tartományfőnökségi munkatársak, az óvoda és a gondozási központ dolgozóinak munkáját, utóbbiak türelmét és közösségi szellemét.

Az ünnepség alkalmával Berhidai Piusz OFM Szent Ferenc-plakettet adományozott Némedy Ritának, aki 23 éven át vezette a Testvérkék Ferences Óvodát „hittel, emberséggel”, és sokat tett azért, hogy az intézmény valóban „ferences és családbarát” legyen.

Soltész Miklós államtitkár ünnepi köszöntőjében többek közt elmondta: a ferencesek „fantasztikus munkát” végeznek, az utóbbi időben sok ferences fenntartású intézmény újult meg vagy létesült, a szerzetesek minden erejükkel a hívő közösséget szolgálják.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az elmúlt évek során a katolikus és református óvodákban 7 ezer új férőhely létesült, valamint 12 ezer férőhely megújult, megszépült, hála a megbízott tervezők, kivitelezők igényes munkájának.

A köszöntők után az óvoda és a gondozási központ közös műsora következett.

A jelenlévők meghallgatták Lantos Gézáné Éva néni visszaemlékezéseit, amelyeket Bakos Gyuláné Piroska néni olvasott fel.

A Covid-időszak alatt Éva néni egyik unokája kérésére született meg az emlékező írás, amely a háborús évek, a félelmek világában indul, majd a békéről és az óvónői hivatásról, annak boldog kibontakozásáról szól, a csillogó gyermeki szempárokról, s később a 85. születésnapról, majd a Gondviselés Házában megtapasztalt szeretetről.

A hatvan esztendeje Pasaréten élő Éva néni írásában háláját fejezte ki az idősek klubja közösségének, Mészáros Ágnesnek, a Gondviselés Háza vezetőjének és a gondozási központ minden dolgozójának.

Az ünnep ezek után a Testvérkék Ferences Óvoda nagycsoportosainak műsorával folytatódott (a produkciót Binder Klára és Nemcsics Róza tanította be). A Szent Ferenc köpönyege című előadás és az Erre ment Szent Ferenc kezdetű dal tapssal kísért eléneklése igazi közönségsiker lett.

A Pasaréti Közösségi Házban megtartott intézményátadó ünnepség zárásaként Szabó Lőrinc Egy kis értelmet a reménynek című versét Strich Lászlóné szavalta el művészi erővel.

A jelenlévők ezután vetítés keretében megtekinthették a Szilfa utcai épületkomplexumról készült fotókat, többen pedig átgyalogoltak a közeli helyszínre, ahol a szalagátvágást követően Berhidai Piusz tartományfőnök megáldotta a megújult óvodát és a gondozási központot.

Szerző: Körössy László

Fotó: Merényi Zita

Forrás: Magyar Kurír

Hozzászólások lezárva.