ferences logo

Év: 2013

Bubik István-emlékév az esztergomi ferenceseknél

Bubik István-emlékév az esztergomi ferenceseknél

Ötvenöt éve született és halálának tizedik évfordulója lesz idén novemberben Bubik Istvánnak, ennek tiszteletére emlékévet tartanak az esztergomi ferences gimnáziumban – közölte Pindroch Csaba csütörtökön a Class Kultúra című rádióműsorban.
Read more
Megmutatják a gyerekeknek, hol kezdődik az ember

Megmutatják a gyerekeknek, hol kezdődik az ember

Szeress, és tégy amit akarsz – vallja Szent Ágoston után Tokár János, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium igazgatója. Az intézményvezető a Lánchíd Rádió Kettesben című műsorában elmondta, biztos benne, hogy…
Read more
Főállású imádkozók az Örökimádásban

Főállású imádkozók az Örökimádásban

A szerzetesek világnapját február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartja katolikus egyház. Az ünnep előestéjén, február elsején 18 órától a szerzetesrendek közös ifjúsági imaestet szerveznek az Örökimádás-templomban (IX. Üllői út 77.).…
Read more
Nemzetközi vizitáció a világi ferenceseknél

Nemzetközi vizitáció a világi ferenceseknél

A Ferences Világi Rend (FVR) több mint négyszáz fős magyarországi közösségénél január 22-26. között nemzetközi vizitációt tart Amanuel Mesgún Temelso kapucinus generális asszisztens atya és Encarnacion del Pozo generális miniszter…
Read more
Keresztény pedagógusok találkozója Gyöngyösön

Keresztény pedagógusok találkozója Gyöngyösön

A korábbi évekhez hasonlóan most is nagy szeretettel vártak bennünket január 19-én a ferences testvérek Gyöngyösön, az alsóvárosi templomban. Immár hagyomány, hogy Kárpáti Kázmér plébános találkozóra hív bennünket.
Read more
Szőlőt eszik Szent Ferenc Nagyszőlősön

Szőlőt eszik Szent Ferenc Nagyszőlősön

A kárpátaljai Nagyszőlős december 27-én új szoborcsoporttal gazdagodott. A ferences kolostortemplom mellett egy falfülkében kapott helyet Kolodko Mihály alkotása, amely Assisi Szent Ferencet és egy fiatal társát ábrázolja, amint együtt…
Read more
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2026 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2026 Ferencesek - Pax et bonum