Boldog a szolga, aki nem a jutalom reményében beszél, nem tárja fel minden gondolatát és késedelmes a szólásra, és bölcsen megfontolja, mit kell mondania és felelnie.

Vizitáció a Szentföldön – Várnai Jakab naplója

2020.06.30 Címkék:

8. rész

2015. október (V.): Ain Karem

Ebből a vizitációs útszakaszból már csak Ain Karem van hátra. Jeruzsálem Óvárosától 7 km-re van ez az egykori falu, ma külváros. Itt egy rendháza és két kisebb lakhelye van a ferenceseknek. A központi ház elég nagy, ez a San Giovanni in Montana, Keresztelő Szent János születésének színhelye, a „hegyi ház”. Ez a Benedictus szentélye: Lukács evangéliumában ezzel a szóval kezdődik Zakariás hálaéneke, aki fia, János születésén ujjong, és hálaéneke azóta is hangzik a zsolozsma reggeli dicséretében: „Áldott az Úr, Izrael Istene…” Az is jelzi ennek a bibliai szakasznak a meghatározó voltát, hogy a bejárati udvar falán körben a világ különböző nyelvein kerámia lapokon olvasható. Sajnos a magyar szöveg nem igazodik egyetlen használatos fordításhoz sem. (Héberül is olvasható viszont. Egy kisebb zsidó csoport érkezik. A templomban ügyelő fiatal ferences megkérdezi a vezetőjüket, hogy elmondja-e, ki volt a Keresztelő. A vezető kedvesen visszautasítja: „Köszönöm, az udvaron a héber Benedictus-táblánál már mindent elmondtam…”.)

Ain Karem, „a San Giovanni in Montana” kolostor, Keresztelő Szent János születésének emlékhelye, jelenleg növendékház.

 

        1485-ben telepedtek itt le a ferencesek. Később a Kusztódiában érvényesített elosztás szerint a spanyoloknak volt az előjoga, hogy elöljárót adjanak a kolostor részére. A templom és a rendház építési módja, berendezése és díszei ma is tükrözik a spanyol adakozói hátteret. A templom belülről számunkra furcsa kék mintás csempével van borítva, a magyar látogatót esetleg egy konyhára emlékezteti. Látogasson el néhány spanyol barokk templomba, és megérti.
A rendház jelenleg stúdiumház is, itt laknak a noviciátus utáni első két év tanulmányait, az ún. filozófiát végzők. Ezek a növendékek mind a Kusztódiába léptek be, és ott járták végig a szerzetesi nevelési szakaszokat. (Ezt azért gondoltam megjegyezni, mert a következő szakaszra, a négy éves teológiai képzésre a Kusztódia más ferences provinciákból, a világ minden tájáról befogad növendékeket, akkoriban úgy 40-et. De erről bővebben majd a San Salvatore meglátogatásakor.) A filozófiai képzés maga a San Salvatore-rendházban folyik, az óvárosban, ezért minden nap közösen utaznak be egy kisbusszal. A lengyel gvardián pedig tanáruk is egyben, ő is bejár az óvárosba. A növendékek mellett két magiszter végezte a nevelést: egy lengyel és egy horvát ferences. A növendékek származási országai: Brazília, Argentína, Kolumbia, Chile, Panama, Szíria, Itália. Három Fülöp-szigeteki nővér is dolgozik a Montana kolostorban, kongregációjuk neve: „A Katekizmus missziós nővérei”. Nevük dacára nem a hitoktatás a szakterületük, hanem a rendház és a templom működtetése, főleg a konyha és a sekrestye.

        Ain Karem 1948-ig egy arab falu volt, és élt ott annyi katolikus keresztény, hogy plébánia alakulhasson ki. 1948-ban teljesen kicserélődött a lakosság, azóta zsidó emberek lakják, állítólag csak egy arab család él ma itt. Erre való tekintettel a ferencesek szombaton ügyelnek arra, hogy a kertből ne hangozzon ki munka zaja. A zsidóság minden rétege képviselve van, így vannak, akik nem jó szemmel nézik a testvérek jelenlétét, de olyanok is, akik nyitottak és érdeklődők. Minden évben június 24-én „nyílt napot” tartanak nekik a ferencesek, és meghívnak valamilyen rangos régész vagy biblikus előadót is, hogy Keresztelő Szent Jánosról beszéljen.
        Néhány kilométerre, az egyik kanyargós völgyben, egy meredek hegyoldalon van a San Giovanni del Deserto-rendház. 1911 óta kezelik a ferencesek a helyet. A hagyomány szerint Keresztelő Szent János itt bujkált Heródes elől egy barlangban, ahol egy forrás is fakad. Ezen a vidéken egy ilyen vízforrás amúgy is nagy kincs, szinte csoda. A gyönyörű színhelyet egy izgalmasan, szinte vadregényesen épült többszintes kolostor veszi körül. A ház a Kusztódiában úgy van számon tartva mint „remeteség”, de intézményes programja nincs. Ma két rendtárs lakja, de velük lakik még két indiai nővér és pap is. A ház remeteség-jellegét alátámasztja, hogy kiesik a zarándokcsoportok útitervéből, ezért az itt lakók, ha akarják, megtalálják a csöndet. Ha akarják.

 

Ain Karem, a „San Giovanni al Deserto” kolostor. Előtérben a barlang, ahol forrás fakad. (Fotó: Kusztódia)

        Szerepel viszont a zarándokok programjában Ain Karem harmadik ferences helye, a Szent János-kolostorral szemben a völgy túloldalán: a Visitatio, ahol Szűz Mária meglátogatta rokonát, Erzsébetet. Ez sokáig nem volt állandó lakhely a ferencesek számára, csak időnként jöttek ide misézni. Ma is csak ketten laknak itt. 1940-ben épült fel a temploma. Az udvaron a falakon körben ismét egy bibliai szakasz: Szűz Mária hálaéneke, a Magnificat – ez az egyház esti imájának részeként vált ismertté. A lejtős helyszín miatt a templom az ókori maradványokat tartalmazó kápolnától följebb épült fel. Mária alakja köré épül a képi díszítése, az ószövetségi előképekkel és a későbbi egyházi ábrázolásokkal. A testvérek elmondása szerint a zsidó látogatók mindig örömmel ismerik fel a szentírási nőalakokat. A helyi elöljáró, P. Wladislaw igyekezett minél több olyan teret kialakítani, ahol a csoportok leülhetnek és nyugodtan imádkozhatnak: nemcsak a templomban, hanem a kertben, vagy az ásatások során megnyitott keresztes kori teremben is.

Ain Karem, a völgy túloldalán a Visitatio kolostora, Szűz Mária itt látogatta meg Erzsébetet.

        Visszatérve Jeruzsálembe, dolgozunk még a vizitáció hivatalos ügyein, már a káptalan előkészítését is elkezdjük. November 1-jén este a San Salvatore templomában, majd pedig ebédlőjében együtt ünnepelnek a város ferences közösségei, férfi és női szerzetesek, önkéntesek, munkatársak.

FOLYTATJUK!

ELŐZŐ RÉSZ


KÖVETKEZŐ RÉSZ


Ferences Média

 

Hozzászólások lezárva.