Semmi se szakítson el Teremtőnktől!

Vizitáció a Szentföldön – Várnai Jakab naplója

2020.06.16 Címkék:

6. rész

2015. október (III.): Haifa és Akkó

A galileai körút a két tengermelléki házzal lesz teljes. Haifa „friss alapítás”: akkor volt két éve, hogy átvették az apostoli kármelita nővérektől, akik már nem tudták fenntartani az iskolát. A Kusztódia szerette volna elkerülni, hogy egy katolikus iskolát be kelljen zárni a Szentföldön.
         Este érkeztünk a városba, és Arturo, az olasz helyi elöljáró mindjárt egy olyan helyre kalauzolt minket, amely viszont régóta ismerős volt a ferencesek számára: az olasz kórház. Ezt az évtizedek során sok ferences ismerhette meg belülről is… Olasz tulajdonként épült, és Mária Szeplőtelen Szívének ferences misszionárius nővérei dolgoznak benne ma is. Illő volt, hogy a vizitátor köszönetet mondjon nekik a számtalan segítségért az évek során. Azon az estén nemcsak az olasz konyha ízeit élvezhettük náluk, de behoztak egy nagy tálca nagyméretű, behűtött datolyát is: előző nap szüretelték a Genezáreti-tó partján, a Boldogságok Hegyén, ahol szintén ennek a kongregációnak a nővérei szolgálnak.
        A szállásunk már a rendházban volt, ami nem más, mint az iskola egyik emelete. Bizony elég aprócska szobát adtak, nincsenek bőviben a helynek. Másnap Arturo büszkén mutatja meg az iskolát, sorolja a bővítési terveket. Arturo fiatalon került a Szentföldre, és megtanult annyira arabul, hogy el tudja látni a feladatot az iskola élén. A jaffai iskolából került át ide. Érdekes módon ez az egyetlen iskolája a Rendnek a Szentföldön, ahol többségben vannak a keresztény diákok.

                                                    A haifai ferences iskola udvara.

        Akkóba is este érkezünk (Akkó, Acri, Ptolemais). A középkori hangulatú óvárosban fogad az akkor ott élő egyetlen ferences, az olasz Quirico atya. Arturóhoz hasonlóan ő is többnyire iskolában dolgozott. Kivisz minket vacsorázni, de még előtte egy rendkívüli program: a kikötőben odamegy egy arab emberhez, szól neki, és ő bárkájával elvisz minket egy húsz perces körre a tengeren az óváros körül. Ez a kikötő volt évszázadokon át a Szentföld kapuja, az első ferences testvérek is ide érkeztek meg 1217-ben, majd rá két évre Szent Ferenc is. Szemben, az öböl túloldalán Haifa fényei. Néha egy kis hullámzás, amúgy csöndes a tenger. Csak azért nem tudok egészen belefeledkezni a történelmi tűnődésbe, mert a derék arab hajós közben erős népi diszkózenét ad a mi szórakoztatásunkra.
       A kikötőben azután Quirico határozott léptekkel veszi az útját az egyik, láthatóan zsúfolt vendéglő felé. Lesz asztal: Quirico atya volt diákjai a főnökök. Szégyellem, de részletesen nem tudom elmondani a kulináris élmény tételeit, csak arra emlékszem, hogy a finom előételek és saláták miatt jóformán alig jutott hely a halaknak, pedig azok is igen különlegesek voltak.

                                        A Szent János templom Acriban.

        Másnap reggel a laudest és a szentmisét arabul imádkozzuk, egy csoport diákkal együtt. Bejárjuk az iskolát, amely egy régi karavánszeráj épületében van. 1620-ban ide tértek vissza a ferencesek, miután 1291-ben kiirtották őket. (A klarissza nővéreket is lemészárolták: ők el akarták csúfítani magukat, hogy elkerüljék a hódítók erőszakos cselekményeit, ezért levágták az orrukat!) A templomot sajátos módon vízszintesen megfelezték, így bővülhetett az iskola. A várost olaszul emlegetik úgy is, hogy San Giovanni di Acri, a Szent János-templomról, amelynek helyén később ismét templom épült, és ezt a ferencesek látják el. Ásatások folynak, valamint elég sok birtokvita a szomszédokkal. A templom sekrestyéjében örömmel látom az emléktáblát Csordás Eörs atya tiszteletére, aki a Szent Sír Lovagrend tagjaként többször is vitt adományokat Acriba.

    Acriban a ferences iskola és templom a tetőről. A távolban a Haifai öböl kéklik.

       Vissza Jeruzsálembe. Aznap, amikor a nuncius úrhoz időpontunk volt, újabb késelés történt a városban. Ezek voltak annak az időszaknak az első hetei, amelyet ma úgy neveznek, hogy Stabbing Intifada, a késelések intifadája, magányos merénylők kétségbeesett támadásai izraeli katonák ellen. Az óvárost lezárták, de még éppen időben feloldották ahhoz, hogy odaérjünk a megbeszélt időre a nuncius úrhoz. Az Olajfák hegyén van a rezidenciája.
        Egy ideig egy kicsit nehezen tudok figyelni, miután elmondja nekem: „Atya, most azon a helyen ül, ahol 1964-ben VI. Pál pápa ült. Elkészítették neki a pápai trónt, de ő odaült Athenagorasz pátriárka mellé.” Apró testvéri gesztus, a súlya történelmi. Egy ilyen információ fölött az ember nem tud egyszerűen továbbsiklani… Beszélgetésünk pozitív emléket hagyott bennem: ha addig kétségeim lettek volna, hogy a ferencesek szolgálata fontos a Szentföldön, akkor ez a látogatás elég lett volna eloszlatására. Személyesen Pierbattista Pizzaballa érdemeit is világosan látja. Ez a jó viszony nagyon biztató a Kusztódia számára, de egyúttal egy mérce is, aminek meg kell felelnie. A nuncius úr büszkén meséli, hogy ő beszélte rá Ferenc pápát 2014-es szentföldi látogatása alkalmával, hogy szerezzen örömet a ferenceseknek, és egyszer hozzájuk menjen ebédelni. Ferenc pápa ezt aznap reggel elrendelte. Az ebéd a Kusztódia központjához közel, az út túloldalán a Notre Dame-központban lett volna. De a biztonsági emberek nem örültek annyira az ötletnek. Végül aztán Ferenc pápa lett az első pápa, aki a San Salvatore-kolostor ebédlőjében étkezhetett…

Folytatjuk!

ELŐZŐ RÉSZ


KÖVETKEZŐ RÉSZ


Ferences Média

 

Hozzászólások lezárva.