Boldog a szolga, aki nem a jutalom reményében beszél, nem tárja fel minden gondolatát és késedelmes a szólásra, és bölcsen megfontolja, mit kell mondania és felelnie.

Vasmise Vasban – Sill Aba 65 éves papi jubileuma

2015.06.19 Címkék:

A szerzetesek szétszóratásának napjaiban, 1950 júniusában szentelte pappá Kovács Sándor szombathelyi püspök Sill Aba ferencest. Hatvanöt éves papi jubileuma alkalmából június 21-én fél 9-kor mutatja be vasmiséjét a vasi megyeszékhely ferences templomában.

Vissza a nyitó oldalra

A ma is fiatalos gondolkodású, tudós szerzetes a fogadalomtétel időpontját tekintve a legidősebb magyar ferences, a születési dátumát tekintve pedig a második legidősebb, ez év augusztus 13-án ünnepli 90. születésnapját. Csallóközcsütörtökön látta meg a napvilágot, 1941-ben lépett be a ferencesek Szűz Máriáról nevezett rendtartományába. Búcsúszentlászlón volt novícius, majd Szombathelyen, a rend főiskoláján és a Hittudományi Akadémián végezte a teológiát. Szentelése után a szombathelyi egyházmegye keretében lelkipásztor, mert ferencesként nem működhetett. Körmenden, Egerváron, Nagypáliban volt lelkész.

Püspöke 1956 után az egyházjogban jártas fiatal papot központi szolgálatba hívta. Az egyházmegyei bíróságon jegyzőként, kötelékvédőként dolgozott, majd a püspök bírósági helynöke lett. Közben bekapcsolódott az egyházmegyei levéltár és könyvtár munkájába is, amelynek később igazgatója lett. 1986-tól a szombathelyi székesegyház plébánosa. A Mariánus Rendtartomány újjászervezés után, 1989-től a szombathelyi ferences rendház gvardiánja és a templom plébánosa 2006-ig, illetve 1990-93 között mariánus tartományfőnök.

Aba atya a Központi Szemináriumban az ötvenes évek elején megtapasztalta, hogy milyen megaláztatásban részesültek az állam részéről a püspökök, majd a különböző lelkipásztori állomásain illetve a szombathelyi aulában az Egyházügyi Hivatal, és a belügyi hatóságok egyházromboló törekvéseit saját bőrén is érezte. Az egyházjogász, történész-könyvtáros szerzetespap érdeme, hogy a gyönyörű szombathelyi egyházmegyei könyvtár eredeti funkcióját megtarthatta és nem sajátították ki iskolai díszterem céljára a hatvanas évek elején. A szombathelyi püspökség Martinus kiadója 2012-ben interjúkötetet jelentetett meg Aba atya életéről, A Jó Pásztor nyomában címmel.

Papi jelmondata, amely a vasmisés emléklapon is olvasható, János apostolt idézi: „Szeressük egymást, mert így parancsolta nekünk az Úr”. Aba atya életének kilenc évtizede arról tanúskodik, hogy megfogadta ezt a parancsot.

Hozzászólások lezárva.