Az Úr adjon nektek békét!

Ünnepel a ferences rend – Diakónusszentelés Esztergomban

2018.12.15 Címkék:

Az egyházi rend szentségének első fokozatában részesül Bucskó Nándor december 16-án, Esztergomban. Nándor testvér 2018 nyarán került első szolgálati helyére, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba, ahol prefektusi feladatokat lát el.

Vissza a nyitó oldalra

Befejezve teológiai tanulmányait, Bucskó Nándor OFM advent harmadik vasárnapján megteszi első lépését a papság felé vezető úton: felveszi a diakonátusi szentséget. Az eseményről -, amelynek az esztergomi ferences templom ad otthont – Dobszay Benedek, a rend 

provinciálisa a Katolikus Rádióban így beszélt: „Nagy ünnep ez számunkra, amelyet – annak ellenére, hogy a hasonló szertartásokra általában a pasaréti templomunkban jövünk össze – több okból tartunk most Esztergomban. Először is, úgy láttuk, hogy jó, ha a nagyobb rendi eseményeink által együtt körbejárunk a provinciában, másik oldalról pedig tudjuk azt is, hogy az adott városban jelenlévő közösségek tagjai is szívesen eljönnek egy ilyen ünnepre, nem utolsó sorban pedig: hivatásgondozó jellege is van rendünk hasonló eseményeinek.” 

A tartományfőnök elmondta, hogy a szentelések napja hagyományosa szombatra esik, a szertartás most mégis vasárnapra került, mivel így lehetőség van arra, hogy az esztergomi ferences iskola diákmiséjének keretein belül történjen meg a szentelés. A rend esztergomi iskolája bentlakásos és nem koedukált intézmény, ahol havonta csak egy hétvégén utaznak haza a diákok, ennek következtében Nándor testvér szentelésén – mivel nem a hazautazás hétvégéjére esik – az iskola összes diákja ott lesz. „Esztergomi iskolánk fontos adottsága a vasárnapi közös mise, a diákmise: a fiúk ünneplőbe öltöznek, az iskolai kórus énekel és az oltár körül is a gimnazisták szolgálnak. Ezt követi a közös ünnepi ebéd. A kollégiumi élet szerves része tehát a vasárnap megünneplése, amely most egy még nagyobb ünneppel társul majd” – mondta a tartományfőnök.

A szertartás főcelebránsa Mohos Gábor lesz, akit december 8-án szentelték püspökké, és vélhetően ezen a diakónusszentelésen látja el egyik első nagyobb, püspöki feladatát. 

A ferences rend ünnepe nyilvános esemény, amely 11 órakor kezdődik az esztergomi Szent Anna templomban. „Szerencsére nagyra épült ez a templom. Elég nagy ahhoz, hogy bőven beférjen mindenki, akik együtt szeretne ünnepelni velünk. Szeretettel hívjuk a testvéreket, hogy ha tehetik, legyenek részesei a szentelésnek!”

 

Forrás: Katolikus Rádió
Varga Mónika – Ferences Sajtóközpont

 

Hozzászólások lezárva.