Kajetan Esser OFM: „Melius catholice observemus”; Rendünk regulájának magyarázata Szent Ferenc írásainak és egyéb szavainak fényében

A böjtről

Az evangéliumi élethez a böjtölés is hozzátartozik (vö. Mt 9,15). A Meg nem erősített regulában Ferences az Úr parancsára hivatkozik: „Mikor pedig böjtöltök, ne legyetek búsak, mint a képmutatók” (Mt 6,16). De egy másikat is ide kapcsol, amely először különösnek tűnhet: „Ez a fajtája az ördögnek nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” (Mk 9,28, RnB III, 1-2).

Ha az ember ki akar lépni a gonosz lelkek hatása alól az igazi istendicsőítő életre, akkor le kell győznie önmagát. Neki magának is igyekeznie kell, hogy egészen szabaddá váljon Isten számára.

A külső böjtnek a belső önmegtartóztatás jeleként és kifejeződéseként kell működnie, ahogy Ferenc a hívőknek írja: „Kötelességünk továbbá böjtölni és tartózkodni a hibáktól és bűnöktől, és az ételben és italban való dőzsöléstől” (2Lhív 32). Mivel, ahogy az Úr mondja, „minden rossz, minden hiba és vétek a szívből ered” (Mt 15, 18-19), „gyűlöljük tehát testünket hibái é vétkei miatt” (2LHív 37). Erre az ember akkor lesz képes, ha Krisztus megváltó kegyelmének erejéből egyébként is megtanulta, hogy magának nemet mondjon. A böjtölés valójában ez a „nemet mondás” (abnegare semetipsum) és ez az „önmagunknak meghalás” (mortificare) (vö Lk 9,23k;14,25k).

Ferenc egy további indokot is említ ebben a szakaszban: azért akar böjtölni, mert az Úr Krisztus is böjtölt a földi életében. Mint mindig, itt is a lehető leghűségesebben mindent úgy akar csinálni, mint Krisztus. Ezért nemcsak a húsvét előtti szokásos egyházi böjtidőt és az akkoriban sok rendben gyakorolt karácsony előtti böjtidőt írja elő, hanem egy harmadikat is ajánl, amely epifániával kezdődik, tehát azzal az ünneppel, amikor is az egyház Jézus megkeresztelkedését ünnepli, tehát azt az eseményt, „amikor a mi Urunk Jézus Krisztus megkezdte a maga böjtjét” (RnB III,11).

Ferenc, aki ezen okok miatt annyira becsülte a böjtölést és gyakorolta is, testvéreivel szemben mégis bölcs mértéket tart. Nagyböjtön és adventen kívül csak pénteken kell böjtölniük „életmódunk szerint” (secundum hanc vitam). „Nyilvánvaló szükség esetén pedig egyáltalán nincsenek testi böjtre kötelezve a testvérek”; mert ilyenkor „úgy járjanak el szükségleteiket illetően, ahogyan az Úr kegyelme adja nekik, mert a szükség törvényt bont” (RnB IX,16). A böjtölés módjáról Ferenc más regulákkal ellentétben nem ad pontos utasításokat. Meg akarja őrizni a testvérei számára az evangéliumi szabadságot, hogy mindent mint alamizsnát fogadjanak el, amit az emberek szeretete nyújt számukra. Egy koldus ugyanis semmilyen alapon nem támaszthat igényeket.

A bölcs mértékről, amelyet Ferenc testvéreinek állított, Celanoi Tamás hagyományhoz át figyelemre méltó szavakat: „A test-testvérről megfelelő tapintattal kell gondoskodni, nehogy a rosszkedvűség kísértésébe essék. Hogy tehát ne essék terhére virrasztani és az imádságban illendően kitartani, nem szabad alkalmat adni neki a zúgolódásra. Különben könnyen mondhatja: »Belepusztulok az éhezésbe, nem bírom önsanyargatásod terhét tovább viselni.« De ha megkapta elegendő táplálékát, és mégis zúgolódik, ne feledkezzél meg róla, hogy a lusta öszvér sarkantyúra szorul, és a rest szamár szinte várja a botot” (2Cel 129). Ilyen beszédes képekkel állítja elénk Ferenc a böjt értelmét és határait, amelyek által a kisebb testvér köteléktől mentessé és szabaddá válhat Isten szolgálatára.

Részlet: Varga Kapisztrán OFM, Várnai Jakab OFM (szerk.): A ferences regula / Korai és mai értelmezések