Problémafal
Kedves Barátunk!
Jelenlétünk során számos esetben tapasztaljuk meg a szükséget szenvedők súlyos gondjait. Ezen a felületen nekik kívánunk segíteni, egyfajta közvetítéssel.
Az alábbiakban a segítséget kérők és a segíteni tudók közötti kapcsolat lehetőségét szeretnénk biztosítani, még ha a magunk szűkös keretei között is.
Minden érthető és értelmezhető segítségkérésnek helyet adunk. Ajánljuk ezt azok figyelmébe, akik egy-egy adott ügyben szívesen segítenek, mert lehetőségük van rá.
Mind a szükséget szenvedőért, mind a segítséget nyújtóért imádkozunk nemzeti kegyhelyünkön, Szentkúton. Ha lehetőségünk van rá, magunk is aktívan szerepet vállalunk egy-egy helyzet megoldásában.
Együtt Önökkel - a leginkább rászorulókért.
Felhívjuk a segítségkérők figyelmét, hogy az alábbiakban leírtak, a megadott adatok megjelennek az oldalon, tehát csak annyit és olyan módon közöljenek adott ügyükről, amit meg kívánnak osztani a nyilvánossággal. Valamilyen elérhetőséget feltétlenül adjanak meg, hiszen a segítő szándékú így tudja felvenni a kapcsolatot a segítséget kérővel.







