Boldog a szolga, aki alárendeltjei között éppoly alázatos tud lenni, mint amikor urai közt forgolódik.

Pál atya 75 éves és hamarosan aranymisés

2017.02.16 Címkék:

Reisz Pál, az esztergomi ferences gimnázium korábbi igazgatója február 17-én tölti be hetvenötödik életévét. A jelenleg Sümegen szolgáló szerzetes 1942. február 17-én, Gyöngyösön született. Édesapja az egyházi iskolák államosításáig a helyi katolikus polgári iskola igazgatója volt, s mikor elbocsátották, csak segédmunkásként helyezkedhetett el. Pál atya idősebb testvéreit mint osztályidegeneket, nem vették fel a helyi gimnáziumba, így két bátyja Esztergomban, a ferenceseknél érettségizett 1954-ben illetve ’56-ban. Reisz Pál harmadik fiúként meg sem próbálkozott az állami középiskolával, hanem egyenesen Esztergomba ment, ahol 1956-61 között volt gimnazista. Később hét unokaöccse is frankás diák lett.

Vissza a nyitó oldalra

Érettségi után belépett a rendbe, 1962-ben tett egyszerű fogadalmat, 1965-ben örökfogadalmat és 1967. február 26-án, vagyis most 50 éve szentelték pappá. Bár történelemtanár szeretett volna lenni, a rendi szükségletek miatt matematika–fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, és 1971-től tanár és prefektus volt egykori iskolájában, 1984-97 között pedig ugyanitt igazgató. Ezt követően Kárpátalján volt missziós plébános, majd Szombathelyen és a pesti ferenceseknél házfőnök. 2014-től a sümegi rendházat vezeti.  

Az egykori diákjainak az a tapasztalata, hogy Pál atyán alig fog az idő. A Ferences Sajtóközpont megkérdezte a jubilánst, hogy ő erről hogy vélekedik. „Az embernek a tűrőképessége csökken, a fiatalos megnyilvánulásokat nem úgy tudja elviselni, mint mikor szinte kortársa volt a diákjainak. Ebből a szempontból bizonyos öregség mutatkozik még egy ferences tanárnál is. Ha azonban az ember figyelemmel kíséri, hogyan alakul a világ, és igyekszik abban otthonosan helyet találni, akkor bizonyos szellemi frissességet meg tudunk őrizni. A távolság, az események felülről látása hozzásegít minket az objektív látásmódhoz, amelyre esetleg szüksége lehet azoknak is, akik az élet sodrában jobban benne vannak. Vagyis a fiatalság számára is tud még mit mondani az ember. Az osztálytalálkozók alkalmával az arcok ismerősek, de a nevek már nem ugranak be azonnal. Egy idő után, mikor beszélgetek velük, rájövök, hogy ki kicsoda, és hogy s mint volt gimnazista korukban. Ilyenkor nemcsak nosztalgiázunk, hanem a jövő dolgait is szívesen megbeszéljük a régi diákokkal.”

Pál atyával 75. születésnapja és aranymiséje alkalmából többrészes beszélgetést készített a Lánchíd Rádió, amelynek első része Kettesben címmel február 17-én 19 – 20 óra között hangzik el.    

Hozzászólások lezárva.