Szóval és tettel tegyetek tanúságot!

Megújult a pécsi kolostor tetőszerkezetének egy része

2015.04.08 Címkék:

Pécs egyik nevezetes barokk épületegyüttese a ferences templom és kolostor, amely mint minden műemlék, folyamatos felújításra szorul. Most az EMMI – Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága, a Pécsi Püspökség és a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány anyagi segítségével a rendház tetőszerkezetének egy része született újjá. A kolostor jelenleg Collegium Seraphicum néven száz Pécsett tanuló egyetemista otthona.

Vissza a nyitó oldalra

A közel 300 éves, vörösfenyőből épített ácsszerkezet egyes elemeit az idő vasfoga tönkre tette. Esővíz okozta beázások helyein korhadás, a faszerkezetet károsító gombák, rovarok az egyes szerkezeti elemek cseréjét követelte. Közel 50 köbméter új vörösfenyő beépítésére került sor. Sok helyen az ács-szekerce „bárdolása” segítette eltávolítani a beteg részeket. A hajdani ácsmesterek hozzáértésével készült remekmű műemléki védelem alatt áll. Abban az időben nem használtak sem szeget, sem fém kapcsokat, csupán kovácsoltvas pántokkal függesztették föl az oszlopokat, hogy tehermentesítsék a tíz méter hosszat is meghaladó, kétaraszos keresztmetszetű gerendákat. Keményfa csapokkal rögzítették a fa-kötéseket, csapolásokat.

A régi, tönkrement öreg cserepeket új hódfarkú cserépre cserélték. Az 1500 nm tető-felületen, közel 50 ezer cserepet építettek be. Ötvözött, előpatinázott horganylemez ereszcsatorna és egyéb fémszerkezet tartós megoldást biztosít. Visszaállították a hajdani terménybeadót, megőrizték a barokk kori kéményeket, gondosan megóvták – ahol csak lehetett – a hajdani ácsmesterek alkotását, keze munkáját.

A tetőfelújítás az EMMI – Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága, a Pécsi Püspökség és a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány anyagi támogatásával, a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. valamint a TAKESZ Ács, Állványozó Kft, a Stang Bádogos Kft, a Dachmeister és a VETU kft. közreműködésével készült. Az építésztervező Kauser Tibor, a statikus- és faanyagvédelmi tervező Rabb Péter, a Kormányhivatal műemléki felügyelője Bogosné Goldfinger Zita. Műszaki ellenőr: Harsányi István a ferences rendtartomány főépítésze. A teljes épületegyüttes tetőszerkezetének 40%-a készült el, anyagi fedezet hiányában a folytatás, a teljes tető felújításának befejezése, még várat magára.

pécs4

pécs3

Hozzászólások lezárva.