Boldog a szolga, aki alárendeltjei között éppoly alázatos tud lenni, mint amikor urai közt forgolódik.

Megkezdődött a ferencesek nagykáptalanja

2015.05.12 Címkék:

A Kisebb Testvérek Rendjének nagykáptalanja május 11. és június 7. között ülésezik Assisiben. Hagyomány a szerzetesi közösségben Szent Ferenc óta, hogy hatévente a rend bölcsőjének közelében, a Porciuncula-kápolna köré épített Angyalos Boldogasszony-bazilikában, illetve a mellette lévő Domus Pacis ferences vendégházban tartják az új rendi vezetés megválasztásával egybekötött találkozót.

Vissza a nyitó oldalra

A világ 14 ezer ferencese képviseletében az egyes provinciák, illetve néhány más rendi egység vezetője, a rend eddigi legfőbb elöljárói és néhány rendi hivatal elöljárója hivatalos az eseményre, továbbá a több ország ferenceseit összefogó úgynevezett konferenciák is egy-egy laikus testvért delegálhatnak, akiknek szintén van szavazati joguk.cg15OFM64

A nagykáptalan a rend legfőbb döntéshozó fóruma, itt választják meg hat évre a legfőbb vezetését, és itt van lehetőség a rend szabályzatán módosításokat végrehajtani, valamint kiértékelni a leköszönő vezetés munkáját, és megvitatni a jövőre vonatkozó elképzeléseket.

A négy hétig tartó káptalan azért is hasznos, mert így a világ minden részéből érkező ferencesek megismerhetik egymást és a különböző országok, földrészek sajátos viszonyait.

cg15OFM2A mostani nagykáptalan azért különleges, mert a rend élén a két káptalan között vezetőváltás történt. Az április végén hazánkban járt és Mátraverebély-Szentkúton magyar szerzetesek százaival találkozó José Rodriguez Carballo érsek, a szerzetesi kongregáció titkára tíz évig volt a kisebb testvérek miniszter generálisa, de őt Ferenc pápa két éve központi szolgálatra hívta, így azóta korábbi helyettese, az amerikai Michael Perry vezette mostanáig a rendet. A tisztújításra május 21–23. között kerül sor. Az első napon az új miniszter generálist, másnap a helyettesét, a harmadik napon pedig a tanácsadókat, vagyis a definitor generálisokat választják meg.

cg15OFM35A magyarországi ferenceseket Dobszay Benedek, az erdélyieket pedig Orbán Szabolcs provinciálisok képviselik.

A nagykáptalan május 11-én ünnepi szentmisével kezdődött az assisi Angyalos Boldogasszony-bazilikában. A Szentszék képviseletében Francisco Javier Errázuriz Ossa bíboros megfigyelőként, illetve protektorként vesz részt a nagykáptalan első részén, amely a választásokig tart. Ezen időszakban elsősorban az elmúlt időszak eseményeit, folyamatait értékelik ki a résztvevők.

Az alábbiakban közöljük azt az imádságot, amelyet a ferencesek e napokban Assisiben imádkoznak a káptalan sikeréért:

Fölséges és dicsőséges Isten, te bennünket, mint Ferenc szolgád kicsiny testvéreit, szeretett fiad nyomdokainak követésére hívtál. Küldd el Szentlelkedet, hogy világosítsa meg szívünket, miközben az Angyalos Boldogasszony mellett tartott pünkösdi nagykáptalant ünnepeljük. Újítsd meg bennünk az evangélium örömét, hogy korunkban hirdetni tudjuk mindenkire nyitott irgalmadat és jóságodat.

Szűz Mária, Angyalok Nagyasszonya, templommá lett Szűz, kísérj bennünket, miközben fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus követésére törekszünk és feléd vándorlunk, hogy éljen és uralkodjék bennünk a tökéletes Háromság és egyszerű Egység, és légy dicsőítve Mindenható Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Hozzászólások lezárva.