Kedves Testvérek!

Az egyházban érdekes kettősséget tapasztalunk a szegénységgel kapcsolatban: tanításában egyrészt jelen van a szegénység evangéliumi tanácsa – vagyis a szegénységre való meghívás –, amelyet valamiképpen minden kereszténynek meg kell élnie, a szerzetesek hivatásához pedig egészen radikális módon tartozik hozzá. Eközben az egyház újra és újra oda is vezet minket a rászorulókhoz, és arra szólít fel, hogy álljunk ki értük. Az egyház tehát az egyik oldalról kér minket a szegénység elleni küzdelemre, a másik oldalról pedig meghív annak megtapasztalására.

Az a szegénység, amelyről az evangélium beszél, egyfajta mértékletességet jelent, amely a modern kor egy fontos aszketikus (önmegtartóztatásra irányuló) gyakorlata.
A mértékletesség mellett nagy szükség van arra, hogy megváltoztassuk a szegénységgel kapcsolatos gondolkodásunkat: a birtoklás logikáját a létezés logikájának kell felváltania – ahogy ezt Ferenc pápa mondja a 2014-es ifjúsági világnapra írt üzenetében. Mi, emberek, sokszor birtokolni akarunk: magunkhoz ragadunk nemcsak anyagi és fizikai javakat, hanem időnket, akaratunkat, képességeinket, de kapcsolatainkban akár a másik embert is uralni akarhatjuk. Amikor szegénységről vagy megajándékozott létformáról beszélünk, akkor mindezeket ajándékként fogadjuk el, és használjuk fel magunk és embertársaink javára.

Mindeközben azonban az egyház odavezet minket a szegényekhez, és meghív arra, hogy törődjünk velük. A fővárosban élve talán kevésbé látjuk, de az országot járva megdöbbentő élethelyzeteknek lehetünk szemtanúi: az anyagi vagy lelki nyomorban élő embertársaink gyakran azért rekednek meg szegénységükben, mert nem kapnak megfelelő segítséget, mert nincsenek erre megfelelő embereik, nincsenek kapcsolataik, nincs esélyük.
Ez az a nyomor, amelyhez odavezet minket az evangélium tanítása a szegények világnapján, figyelmeztetve arra, hogy ezzel a helyzettel kezdenünk kell valamit. Bizonyosan mindnyájan találunk akár szűkebb családi vagy ismeretségi körünkben is nagy nehézségben, gondban élő embereket, akik ma eszünkbe juthatnak. Tudjuk, hogy sokszor nem az az igazi szegénység, ami elsőre annak látszik: ennél sokkal nagyobb nyomorúságok lehetnek elrejtve a házak mélyén, családok otthonaiban.

A szegények világnapja arra hívja fel figyelmünket, hogy foglalkoznunk kell a nélkülözőkkel. Fontos azonban tudatosítanunk, hogy Isten nem azt kívánja tőlünk, hogy minden nehézséget mi oldjunk meg, hogy mindenki baját mi vegyük a vállunkra. Az evangélium szavaival élve: a kicsiben legyünk hűek! (Mt 25,21) Kezdjük el kicsiben, és merjünk hinni abban, hogy a kis kezdetek valami nagyobb és csodálatosabb dolog megalkotói lehetnek.
Ma elgondolkodhatunk azon, hogy van-e legalább egy olyan ember a környezetünkben, akit támogathatunk, akit felkarolhatunk, akire odafigyelhetünk, akit bátoríthatunk, akit kapcsolatainkon keresztül valahogyan segíthetünk, akinek esélyt adhatunk.

„Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád.” (Mt 25, 21) Az Úristen meghív bennünket, hogy tegyünk, alkossunk, és segítsünk másokon, használva ajándékainkat, képességeinket, talentumainkat, magunk és mások javára.

Ámen.

Varga Mónika – Ferences Sajtóközpont

kép: pixabay.com