A teljes búcsú

Kora hajnalban felkelt Ferenc, hívta Masseo testvért és vele együtt megjelent a pápa úr előtt. „Legszentebb atya, nemrég Krisztus Anyja, a Szűz tiszteletére helyrehoztam egy templomot. Kérve kérem szentségedet, hogy engedélyezzen ennek a helynek búcsút, ajándék nélkül, a templom felszentelése napjára” – mondta Ferenc.
A pápa így válaszolt: „Így ez nem illő, hiszen aki búcsút kér, annak ki is kell érdemelnie azt. Mégis, mondd csak, hány napra kívánod, hogy annak a helynek búcsút adományozzak? Egy évre? Netalán három évre?” Ferenc meglepődött. „Te azt akarod, hogy hat évre engedélyezzem?” Elérkeztek hét évig, majd Ferenc, aki még mindig nem volt elégedett, így válaszolt: „Ó, uram, mi ez? Ne éveket adományozzon szentséged, hanem lelkeket!” „És mit értesz te a lelkeken?”
„Ha megengedi szentséged, és a jótétemények miatt, amelyeket Isten ezen a helyen megvalósított, azt kívánom, hogy minden bűnbánatot tartó, meggyónó és ha szükséges, pap által feloldozott ember, ha belép ebbe a templomba, legyen feloldozva az elkövetett vétek és a büntetés alól, az égben és a földön, a keresztsége napjától egészen addig az óráig, amikor belépett ebbe a templomba, és hogy ezentúl ne szenvedjen semmiféle büntetést.”
A pápa így válaszolt: „Ferenc, te sokat kérsz, és a római Kúriának nem szokása, hogy ilyen búcsút engedélyezzen.” „Uram – válaszolta Ferenc –, amit kérek, azt nem a magam nevében kérem, hanem azéban, aki engem küldött: az Úr Jézus Krisztus nevében.” A pápa erre így felelt: „És én engedélyezem, hogy így legyen.” Majd háromszor hozzáfűzte: „Egyetértek, hogy így legyen, az Úr nevében.”
Amikor a jelen lévő bíborosok ezt meghallották, kérték a pápát, hogy vonja vissza a kegyet, mert ez hátrányára van a Szentföldnek. De a pápa ezt válaszolta: „Semmiképpen sem vonom vissza azután, hogy ezt neki megígértem.” „Vegye figyelembe – mondták neki a bíborsok –, hogy ha neki engedélyez egy ilyen búcsút, azzal tönkreteszi azt, amelyet a kereszteseknek adományozott, Szent Péter és Pál apostol búcsúját pedig elértékteleníti, mert a nép kevesebbre fogja tartani.”
 „Megadtuk neki az engedélyt – monda a pápa –, nem tudjuk, de nem is helyénvaló azt visszavonni.” „Akkor legalább csökkentse, amennyire csak tudja.” „Megváltoztatjuk tehát oly módon, hogy csak egy napra vonatkozzék a búcsú” – mondta végül a pápa.

Aztán magához hívatta Ferencet és azt mondta neki: „Íme, mostantól fogva engedélyezzük, hogy bárki, aki bűnbánatot tartva és meggyónva belép az említett templomba, legyen feloldozva büntetésétől és minden vétkétől. És azt akarjuk, hogy ez a búcsú örökké érvényben maradjon, minden évben, de csak egy napig, az első vecsernyétől a következő nap vecsernyéjéig, az éjszakát is beleértve.”

Szent Ferenc akkor fejet hajtott és kiment a palotából. De a pápa úr visszahívta és így szólt hozzá: „Ó, te együgyű, hová mész? Mit viszel magaddal a búcsú bizonyítékaként?” Szent Ferenc így válaszolt: „Az ön szava nekem elég. Ha Isten műve mindez, akkor ő maga fog gondoskodni arról, hogy ki is nyilvánítsa. Nem akarok semmiféle más papírt ez ügyben, csak azt, hogy Szűz Mária legyen a pergamen, Krisztus legyen a jegyző, az angyalok pedig a tanúk.”

Forrás: Théophile Desbonnets OFM: Szent Ferenc nyomában, Százhalombatta, 1998;  ISBN: 963824318X · Fordította: Barsi Balázs
Fénykép: nibbi.com