Bonaventura az itáliai Civita városában látta meg a napvilágot, amely a mai Bagnoregio egyik kerülete. Bár előkelő, jó nevű orvos fia volt, születése dátumáról nem maradt fenn pontos forrás. Harmincöt éves korában, 1253-ban lett teológiai doktor, ez alapján születését 1217/18-ra datálják. A keresztségben a János nevet kapta.

Kiskorában egy alkalommal súlyosan megbetegedett. Szent Ferenc ekkor a városban járt, a kis Jánost édesanyja a szenthez vitte, aki meggyógyította a gyermeket és azt mondta neki: „Buona ventura!’”, azaz „szép jövő’”. Anyja hálából ferences kolostorba küldte fiát, aki 1236/38 körül került Párizsba, ahol filozófiát, majd teológiát tanult. Felnőtten, 25 éves korában, megfontoltan, érett döntéssel lépett be a ferences rendbe, és a Bonaventura nevet kapta.

A párizsi egyetemen Halesi Alexander (vagy: Halesi Sándor) tanítványa lett, aki az első ferences egyetemi tanár volt. Bonaventura 1253-ban nyerte el a doktori fokozatot, majd négy évig a rendi főiskola tanára volt. Hamarosan Aquinói Szent Tamás mellett ünnepelt tanár lett. Nagyon jó előadó volt, akit kiváló vitakészséggel áldott meg az Úr; a disputákat, amelyeken ő is részt vett, nagy hallgatóság figyelte. Professzorként jó hírre tett szert, ez mégsem tette őt hiúvá, alázatosságát mindvégig megőrizte. Az isteni tudományokat inkább szívvel, mint ésszel közelítette meg. Aszkézise átlagos volt, a szigorú vezeklésben nem követte rendalapító atyja példáját, de nagy szeretet volt benne.

1275-ben a rend általános főnökévé (generálissá) választották, majd tizenhat éven át viselte ezt a tisztséget a rend történetének nehéz időszakában. Ekkor már harmincezer körül volt a ferences szerzetesek száma, és a második ferences nemzedékben élesen felmerült a kérdés: szó szerint kell-e venni Szent Ferenc reguláját, s egyáltalán megvalósítható-e a teljes szegénységben megélt apostoli életforma?

Akkoriban renden belül és kívül sokan gondolták úgy, hogy akiben nincs meg Szent Ferenc karizmatikus lelkülete – márpedig a második nemzedékben már nincsen – az nem élhet úgy, mint a rendalapító; tehát a bencés vagy ágostonos kolostorok mintájára át kell szervezni a rendet. Mások ellenben eretnekségig menő szélsőséggel hirdették, hogy az igazi Egyház az eredeti Szent Ferenc-i életformában él, s aki azt feladja, a kereszténységet árulja el. Szent Bonaventurát a rendi történészek a ferencesek második alapítójának is nevezik: üdvös intézkedéseivel megóvta a rendet a széteséstől, s biztosította további fejlődését. A legtöbbet nem szavaivall, hanem példájával érte el: szegénységben és tudásban, józanságban és tökéletes engedelmességben élte szerzetesi életét.

Gergely pápa a közelgő lyoni egyetemes zsinaton fontos szerepet szánt neki, ezért kinevezte püspöknek és bíborosnak. A zsinatot előkészítő bizottság elnöke volt. Az üléseket 1274. május 7-től július 17-ig tartották. Eközben pünkösd vigíliáján a rendi káptalan fölmentette a rendfőnökség alól. A lyoni zsinaton két híres beszédet mondott, és sok fáradozása gyümölcseként július 6-án megszületett a (rövid életű) unió a nyugati és a keleti egyház között. A zsinat ideje alatt halt meg, 1274. július 15-én. Temetésén jelen volt a pápa és a zsinat résztvevői. Sírja a lyoni Szent Ferenc templomban van. 1482-ben avatták szentté, 1533-tól tiszteljük mint egyháztanítót. Ezáltal a Szentszék elismerte, hogy tanításai a keresztény hit és erkölcsiség hiteles tanításai. Ünnepét a szentté avatáskor vették fel a római naptárba július második vasárnapjára. 1568-ban áthelyezték július 14-re, 1969-ben pedig a halála napjára, július 15-re.

Szent Bonaventura megtartója lett annak a rendnek, ahová belépett. Életének példájával ő  volt az, aki a Szent Ferenc-i istenkövetést azok számára is elérhetővé tette, akikben bár megvolt Krisztus követésének vágya, de hiányzott belőlük Szent Ferenc karizmatikus lelkülete. 

A fiatal teológusról a párizsi egyetem híres kancellárja, Johannes Gerson így vélekedett: „A tanítása mélyenszántó, biztos, jámbor, igaz, áhítatos. Felgyújtja a szívet és az akaratot. Jobb volna, ha leírná műveit, mintsem hogy tovább folytassa őket. Mert ez a tanítás elég.”

Aquinói Szent Tamás, amikor Bonaventurának professzortársa volt, egy alkalommal meglátogatta kollégáját. A szobájában nem látott mást, mint egy íróasztalt, rajta néhány felütött könyvet, mellette egy vastag fóliánsokkal tele könyvespolcot, amelynek tetején egy koponya állt, a könyvek mellett pedig egy függönyt. Ahogy a könyveket szemügyre vette, nem talált köztük semmi különöset. Azt gondolta, talán a függöny mögött őrzi barátja azokat a kincseit, amelyekből tanítását meríti, amelyek tanításának mélységet és izzást kölcsönöznek. Szent Tamás kérésére Bonaventura elhúzta a függönyt, és látogatója – nem kis ámulatára – nem látott ott egyebet, mint egy keresztet. Bonaventura mosolyogva mutatott rá: „Ez az én könyvtáram!’”

Egy másik alkalommal a két nagy teológusnak tudományos vitája volt. Bonaventura a Megfeszítettre való hivatkozással oldotta meg a nehézségeket, aki minden rejtélynek a kulcsa. Tamás látta, hogy barátja feje fölött megjelenik a kereszt, sugarak törtek elő belőle és beragyogták Bonaventura száját. Ettől kezdve Tamás „Krisztus iránti tiszteletből” nem szállt vitába Bonaventurával. 
Szintén Aquinói Szent Tamás mondta róla, amikor Bonaventura Szent Ferenc életrajzát írta: „Hagyjuk, hadd dolgozzék a Szent a Szentért.”

Bonaventura lényének legszembetűnőbb vonása a jóság volt. Egy szép példa: amikor mint rendfőnök Assisi felé tartott a káptalanra, betért a folignói kolostorba. Mindenki szeretett volna beszélni vele, tanácsot kérni, vigaszt kapni. Csak egy testvérre nem került sor – túlságosan rövid volt az idő. Ez előresietett az úton, és egy olyan helyen várakozott, ahol Bonaventurának és kísérőinek el kellett haladniuk. Minden elfogódottság nélkül, bátran megszólította elöljáróját: „Atyám, lelkem vigasztalására beszélnem kell veled. Kérlek, ne utasítsd el alattvalódat!”
A szent azonnal kivált kísérői közül, leült az útszélre és türelmesen hallgatta. A dolog sokáig tartott, mert a barátnak sok minden nyomta a szívét. A kísérői már türelmetlenek voltak, de Bonaventura hagyta, hadd beszéljen, aztán szeretettel vigasztalta, úgyhogy az boldogan tért vissza a kolostorba. Kísérői szemrehányást tettek neki, hogy úgy megvárakoztatta őket, s hogy egy egyszerű barát kedvéért leült az útszélre. Bonaventura ezt válaszolta: „Nem tehettem másképp. Én a szolga vagyok, ő az úr. Gyakran gondolok a szabályra: Az elöljáróknak jóságosan és szeretettel kell a testvéreket fogadniuk, és bizalmat kell bennük ébreszteniük, hogy úgy viselkedhessenek és úgy beszélhessenek vele, mint úr a szolgáival.”

Bonaventura alázatos testvér maradt akkor is, amikor tekintélye elérte tetőfokát. Amikor kinevezték kardinálisnak és úton volt Róma felé, Bosco a Fratiban pihenőt tartott, s szokása szerint segített mosogatni. Épp ekkor érkeztek meg a pápai követek, akik a bíborosi kalapot hozták. Bonaventura egy fára akasztotta a kalapot és befejezte a mosogatást. Azután fogta a kalapot, s elinduláskor így szólt: „A mosogatás egy testvérnek volt a munkája, most a kardinálisé következik. Az üdvös volt és örömet szerzett, ez a mostani terhes és veszélyes.”

Bonaventura az írásaiban használt képekkel, stílusával nem mindennapos költőiségről tett tanúságot. A hagyomány szerint misztikus műve, az Itinerarium (A lélek útjai Istenhez) Dantét is megihlette, az Isteni színjáték ugyanis hasonló gondolatokat tartalmaz, csak versben.
Az Istenhez vezető útról minden időre érvényesen így foglalta össze tapasztalatait: „Titokzatos és mélyen elrejtett, és senki nem ismeri, aki nem élte át, aki nem vágyik rá, és senki nem vágyik rá, akit a Szentlélek tüze egészen föl nem gyújt. A kereséstől kevés függ, a fölkenéstől sok; a nyelvünk szerepe kicsi, a belső örömé nagyon nagy.”

Szent Bonaventura Eucharisztia-tiszteletéről Berhidai Piusz elmélkedett a Katolikus Rádióban, amely Spotify-csatornánkon is meghallgatható:

Források: Kovács Kalliszt OFM: Ferences szentek, boldogok – 2009, Budapest, Magyarok Nagyasszonyáról Nevezett Rendtartomány; katolikus.hu; Dr. Bábel Balázs érsek atya előadása, 2016. január 14-én, a kalocsai bibliaórán
képek: http://www.philosophers.co.uk; http://www.saintsinrome.com; ccli.org

Ferences Média, 2021