Isten Fia szegénnyé lett értünk.

„Beleveszett a ragyogás mélységébe” – Szent Ferenc atyánk haláláról

2019.10.03 Címkék:

Az eltávozásának napja előtti hatodik hónapban pedig, amikor Siena mellett volt, szembaján felül elhatalmasodott rajta a gyomorbetegség is, és egész testében a szokásosnál súlyosabban elgyengülve, úgy tűnt, hogy közeledik a halálhoz. Illés testvér sietve elment hozzá. Érkezésének örvendezve erőre kapott, és visszament vele Celle di Cortonába, de mivel ott betegsége egyre jobban súlyosbodott, Assisibe vitette magát. Örvendezett a város jövetelének, és azt remélve, hogy ezt a rendkívül értékes kincset hamarosan náluk rejtik el, mindnyájan egy szívvel-lélekkel ujjongtak. Míg az assisi püspök palotájában volt, betegségének súlyosbodása miatt testének minden életereje elhagyta, és minden erejétől megfosztva szinte minden egyes tagjában egyre kimerültebben kezdett szenvedni. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit gondol a test olyan nagy szenvedéséről, mint amit elviselt, azt állította, hogy tűrhetőbb lenne neki a vértanúság bármely más fajtája. „De Isten akarata – mondta – könnyűvé tesz minden nehézséget.”

Mivel pedig már látta, hogy végső napja közeledik, miként azt Illés testvértől két évvel azelőtt megtudta, akinek az Úr méltóztatott kinyilatkoztatni az atya eltávozását, miután magához hívta azokat a testvéreket és fiait, akiket akart, ahogy ezt felülről kapta, mint egykor Jákob patriarcha, megáldotta mindegyiket. Mivel pedig Illés testvér neki bal felől ült, többi fia meg körülülte, kezét keresztbetéve, a jobb kezét tette a fejére.
De külső szeme világától és szeme használatától szinte teljesen megfosztva megkérdezte: „Ki fölött tartom a jobbomat?”„Illés testvér fölött” – válaszolták. „Magam is így akarom” – mondta. „Téged fiam – mondta –, aki az én terhemet véve saját válladra, derekasan hordoztad a testvérek nyomorúságát, mindenben és minden által megáldalak. S amint kezeidben megsokasította és megőrizte őket a Fölséges, úgy téged is mindenben megáldalak. Az égben és a földön áldjon meg téged a mindenek királya, az Isten. Megáldalak téged, ahogy csak tudlak, és még annál is jobban. Amit pedig [már] nem tudok én, azt meg tudja [tenni] benned az, aki mindent megtehet. Emlékezzék meg az Isten fáradozásodról és munkádról, és az igazak jutalmában őrizze meg részedet. Nyerj el minden áldást, amit kívánsz, és teljesedjék, amit méltón kérsz. Éljetek, fiaim, mindnyájan Isten félelmében, és maradjatok meg benne mindig. Mivel pedig közeleg a jövendő kísértés és szorongattatás, boldogok, akik kitartanak azokban, amiket elkezdtek.
Én immár az Úrhoz sietek, akinek kegyelmébe ajánllak titeket, mindnyájatokat.”

Ezek után megparancsolta, hogy vigyék a Sancta Maria de Portiunculához, hogy ott adja vissza lelkét az Úrnak, ahol először ismerte föl a tökéletes igazság útját. Úgy tapasztalta, hogy ez a hely termékenyebb kegyelmekkel teljes, és hogy magasabb rendű lelkek gyakran felkeresték látogatásukkal. Azt akarta, hogy ezt a helyet a testvérek mindig tisztességesen őrizzék azért, mert a rend újonnan telepített ültetvénye először ott növekedvén töltötte be a földkerekséget.

Pár napig tehát az óhajtott helyen pihenve, mivel felismerte, hogy hamarosan elközelgő halálának ideje már közel van, hívatta a számára mindenki közül legkedvesebb Angelus és Leó testvért, és megparancsolta nekik, hogy ily közeli átmenetele miatt lelkesen énekeljék el az Úr dicséretét. Ő pedig – már amennyire képes volt – erre a zsoltárra kezdett: „Szavammal az Úrhoz kiáltok, szavammal az Úrhoz könyörgök.” Majd megparancsolva, hogy tüstént hozzák oda az evangéliumos könyvet, azt kérte, hogy olvassák fel neki a János szerinti evangéliumot attól a helytől, mely így kezdődik: Hat nappal húsvét előtt. Ekkor odafordult valakihez, akit szeretett, és ezt mondta: „Áldd meg az én nevemben minden testvéremet, úgy a jelenlévőket, mint a távollévőket. Minden bűnüket és hibájukat megbocsátom, és amennyire csak tudom, feloldozom őket.”

Végül, mikor feltették rá a cilíciumot, és meghintették hamuval, síró fiaitól és testvéreitől körülvéve, ez
a legszentebb lélek eloldódott a testtől, és beleveszett a ragyogás mélységébe, a test pedig elszenderült az Úrban. Tanítványainak egyike pedig – egyáltalán nem átlagos hírű ember – látta a szentséges atya lelkét, mint egy hold nagyságú és a nap ragyogását felülmúló csillagot, a nagy vizek fölött egy hófehér felhőcskén felfelé vitetve, egyenes úton az égbe szállni.

Ezért aztán sok ember sereglett össze, akik dicsérték és dicsőítették az Úr nevét. Csapatostul rohan Assisi egész városa, és az egész környék siet, hogy lássa Isten nagy tetteit, melyeket az Úr dicsőségesen nyilvánított ki szolgájában. Siránkoztak az ilyen atya után árvaságra jutott fiak, és szívük kegyeletes érzését könnyekkel és sóhajtozásokkal mutatták ki. Mindemellett a csoda újdonsága siralmukat örömre, gyászukat ujjongásra fordítja. Látták a boldog atya Krisztus sebhelyeivel ékesített testét, kezének és lábának közepén tudniillik nem a szögek okozta szúrásokat, hanem magukat a húsából képződött, sőt testével [szinte] vele született szögeket, melyek megőrizték a vas fekete színét, és vértől pirosló jobb oldalát. Teste, mely korábban természeténél fogva sötét volt, rendkívüli csillogó fehérségtől ragyogva a boldog feltámadás jutalmát ígérte. Végül beteg végtagjai is hajlékonnyá lettek, nem pedig merevvé, ahogy a halottaké szoktak, olyan lággyá válva, mint gyermekkorban. Sírtak a fiak szívük örömében, és az atyában a legfőbb Király pecsétjeit csókolgatták. A testvérek és fiak tehát, akik az emberek egész sokaságával együtt összegyűltek, azt az éjszakát, melyen a szent atya eltávozott, Isten dicséretében töltötték, úgyhogy az ujjongás édességétől és a fények ragyogásától olyannak látszottak, mintha angyalok csapatai lennének.

Mikor pedig megvirradt, a sokaság, amely összegyűlt, olajfa- és más faágakat szedve, megsokszorozódott fénnyel, trombiták harsogása közepette  himnuszokkal és dicséretekkel, Assisi városába vitte a szent testet. Mikor a fiak vitték a kegyes atyát, és miután arra a helyre értek, ahol a szegény úrnők rendjét először
ő maga ültette el, San Damiano templomában egy kis időre megálltak. Miután pedig kinyitották azt az ablakot, melyen keresztül Krisztus szolgálói megszabott időben az Úr testének szentségét magukhoz szokták venni, íme, Klára úrnő – aki az érdemek szentségétől valóban ragyogó [clara] volt – jött oda elsőként – mivel ennek a szent rendnek ő volt az első palántája –, hogy többi leányával együtt lássa az édességes atya testét. Sűrűn sóhajtozva, szemükben sok könnyel tekintve rá, visszafojtott hangon kezdtek jajgatni: „Atyánk, atyánk, mit csináljunk? Miért hagysz el bennünket, szerencsétlen asszonyokat? Miért hagysz bennünket így egyedül? Veled elvész minden vigaszunk, és nekünk, akik a világ számára el vagyunk temetve, nem marad hasonló vigasztalónk.”
S így, értékes drágakövekkel és válogatott igazgyöngyökkel ékesített kezeit csókolgatva, felhagytak a nagy sírással. Miután pedig [Ferenc testét] elvitték, bezárták rájuk az ajtót, mely soha többé nem nyílik majd meg ily fájdalmas esemény előtt.

Amikor végül mindnyájan felértek a városba, nagy vidámsággal és örvendezéssel megszentelt helyen helyezték el a szentséges testet. Hogy azon a helyen, ahol kisgyermekként először írni tanult, és ahol később először prédikált, ott kövesse a boldog kezdetet, a nagyszerűbb dicsőség csúcsához illően, a még boldogabb befejezés.

 

 

Ferences Sajtóközpont, 2019. október 3.
Forrás: JACQUES DALARUN: Boldogságos Ferenc atyánk megtalált életrajza 

képek: https://www.americamagazine.org; https://www.wikiart.org

Hozzászólások lezárva.