Majnek Antal, aki néhány évvel később munkácsi püspök lett, így emlékezik a megérkezésre: „Amikor a csapi határátkelőnél a vonat lassan, nagyon lassan ment át a Tisza fölött, elmerengtem azon, hogy néhány éve itt kajakoztam gimnazistáimmal, és a magyar határőrök óva intettek, hogy ne menjünk közel a határhoz, mert a szovjet katonák ránk lőhetnek. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer belépek ebbe a zárt világba.”

Az első meglepetés az volt, hogy a széles nyomtávú, Munkácsra tartó vonaton az emberek jó része magyarul beszélt. A városhoz közeledve megpillantotta a dombra épült gyönyörű várat. Az állomáson feltűnt számára, hogy az emberek ruházata régies, mintha a húsz évvel azelőtti Magyarországon járna… A belvárosban keresni kezdte a Kommunista utca 4-et, ahol az elöregedett kárpátaljai papság vezetője lakott. Orosz nyelvű kérdéseire a járókelőktől magyarul kapott választ. Csáti József vikárius nagy örömmel fogadta, és ő javasolta, hogy az Esztergomból érkező ferencesek Nagyszőlősön telepedjenek le, ahol a rendnek ötszáz éves múltja van.

Másnap el is vitték Majnek Antalt Nagyszőlősre, ahol találkozott néhány hívővel, és megkérte őket, hogy találjanak alkalmas házat, ahol ideiglenesen lakhatnánk hárman, szerzetesek. Találtak is egy háromszobás házat, ahol szűken, de éppen elfértek.

Első szentmiséjüket a nagyszőlősi temetőkápolnában tartották, mert a nagytemplomot ugyan már egy évvel korábban visszaadták az egyháznak, de még javában tisztították, festették. A régi ferences templomban pedig még ateista múzeum volt. A temetőkápolna emlékeztetett a katakombák világára. A katolikus egyház talán épp Nagyszőlősön volt leginkább megalázva a kommunista évtizedekben, hiszen a görög katolikus egyház betiltása mellett a római katolikus egyháznak is elvették mindkét templomát.

Az emberek nagy szeretettel és örömmel fogadták a ferenceseket. Rögtön jöttek az igények keresztelésre, esküvőre, temetésre… Az első évben temették el az utolsó nagyszőlősi papot, Hasák tisztelendő urat, aki már évek óta fekvőbeteg volt.

Majnek atya első útja Nagyszőlősről Husztra, majd Viskre vezetett. Mindkét helyen nagyon kellemes meglepetés érte. A mise időpontja előtt fél órával érkezett, de annyi gyónó várt rá, hogy még a mise után is vagy két órát gyóntatott. Bustyaháza, Técső és Kerekhegy is a körzetéhez tartozott. Ez utóbbi település Szőlőstől nyolcvan kilométerre fekszik, úttalan utakon lehet csak megközelíteni. Itt tapasztalta a legnagyobb örömet, hiszen ide korábban csak kéthavonta egyszer jutott el pap, attól fogva pedig a ferencesek révén sokkal gyakrabban vehettek részt a hívek szentmisén.

Kellemes meglepetés volt az is a ferencesek számra, hogy a kommunista időkben kialakult tartós paphiány miatt az emberek nagyon önállóak lettek, megtanultak gondoskodni egymásról és a megmaradt templomaikról, temetőkápolnáikról. Mindenhol voltak imakörök, kántorok, előénekesek. Ez a kialakult rendszer nagyon megkönnyítette a misszionáriusok munkáját az első években, hiszen mindhárom magyar ferencesnek volt négy–öt települése azon kívül, hogy ellátták Nagyszőlőst.

Így kezdődött. A kárpátaljai misszió az elmúlt negyedszázadban időről időre cserélődő, Magyarországról érkezett ferencesek révén egyre sokrétűbb lelkipásztori, karitatív és ifjúságnevelő munkát tud végezni, és ami szintén fontos, papi és szerzetesi hivatások is szép számmal születtek a ferences atyák példája nyomán. Van tehát miért hálát adniuk az első fecskéknek, Majnek Antal püspöknek, Radics Dávid és Zatykó László atyáknak július 25-én a nagyszőlősi templomban.