Boldog a szolga, aki nem a jutalom reményében beszél, nem tárja fel minden gondolatát és késedelmes a szólásra, és bölcsen megfontolja, mit kell mondania és felelnie.

A támadó fél eljutása a kiengesztelődésre

2019.04.09 Címkék:

A „Minden kiengesztelődés forrása Isten” című cikk folytatásaként szeretettel osztjuk meg Szikszay Leopold OFM írásának második részét.

Vissza a nyitó oldalra

fr. Szikszay Leopold OFM írása

 

Előző számunkban a kiengesztelődés témáját elsősorban a megtámadott fél szemszögéből mutattam be, és akkor adósa maradtam a kedves olvasóknak, hogy ezt a témát a támadó fél szemszögéből is bemutassam. Előre kell bocsátanom, hogy a kiengesztelődésre való eljutás szempontjából a támadó fél sokkal nehezebb helyzetben van, mint a harag áldozatává tett áldozata. Ezt a legnyilvánvalóbban akkor lehet látni, amikor tömeggyilkosok a bánat semmiféle jelét sem mutatják, és a végsőkig kitartanak abban a meggyőződésükben, hogy akkor, ott abban a helyzetben helyesen cselekedtek. Ez nem csupán a nyilvánosságnak szóló önvédelem, hanem őszintén így is gondolják.

Hogyan jutottak el idáig?

A történet ott kezdődött, amikor ítélkező rossz gondolatokat engedtek be magukba. Ezeket a gondolatokat közvetlenül vagy áttételesen a gonosz lélek sugallta nekik. Mihelyt ezeket a gonosz gondolatokat befogadták, vagyis egyetértettek velük, ezek megvakították őket az igazságra. Ezek a rossz gondolatok sokfélék lehetnek. Az emberiség történelme tele van ilyen gondolatokra épülő ideológiákkal és ebből fakadó háborúkkal és ellenségeskedésekkel, ahol az agresszorok teljes meggyőződéssel hirdetik, hogy a másik nép, társadalmi csoport vagy egyén létükben fenyegeti őket, tehát meg kell védeniük magukat, sokszor ennek érdekében megelőző csapást kell mérni az ellenségre, és az sem ritka, amikor valaki ezt Istenre hivatkozva teszi. Tehát amikor a támadó végrehajtja tettét, akkor ő már régen a sátán fogságában van. Ebben a helyzetében még megerősíti az, amikor a másik fél erőszakkal válaszol.

Hogyan szabadulhat ki a támadó ebből a sanyarú állapotából?

Csak egy nagyon kemény harcon keresztül, amelyet igazi krisztusi embereken keresztül fog maga Jézus folytatni érte. Az agresszor, mivel a lelki vakság állapotában van, saját maga ebben az állapotában nem tud a maga érdekében semmit sem tenni. Teljesen mások segítségétől függ a megvilágosodása, és utána hozhat csak döntést arról, hogy befogadja Krisztus szabadítását. Itt jön elő az Egyház, mint Krisztus titokzatos testének a misztériumának az aktualizálódása. A betegség legyőzésekor az egész szervezet küzd a kórokozók ellen a megtámadott részek egészségéért.

A Szentlélek a Krisztus iránti szeretetben olyan egységet hoz létre, amely Krisztus szemével láttat, Krisztus szívével éreztet, amely az Ő gondolataival tölt meg.

Az ilyen ember nem tud közömbösen tekinteni a sátán börtönében sínylődő testvérére, hanem elkezd érte Krisztussal, az Ő fegyvereivel harcolni. Ezek a fegyverek a hívő személye, imádság, a böjt, az önmegtagadás, Krisztus áldozatának, a szentmisének a felajánlása, a rózsafüzér rendszeres végzése az illetőért, a keresztút végzése az illetőért, szabadító imák végzése az illetőért.

Lisieux-i Szent Teréz ír az Önéletrajzában egy ilyen tapasztalatáról (Önéletrajz 117-119. o.). Jézus ellenállhatatlan vágyat ébresztett Terézben, hogy a munkatársa legyen a lelkek kiszabadításában. Hallott egy Pranzini nevű gonosztevőről, akit borzalmas bűnösként ítéltek halálra, és aki minden jel szerint bűnbánat nélkül fog meghalni. Érezve, hogy önmagában semmit sem tehet érte, felajánlotta Istennek a mi Urunk összes végtelen érdemét és az Anyaszentegyház kincseit, végül pedig megkérte a nővérét, Célinet, hogy mondasson érte misét. Isten visszaigazolta, hogy imádsága meghallgatásra talált. A „Kereszt” c. napilapban olvashatta, hogy Pranzini az utolsó pillanatban megfogta a pap által feléje nyújtott feszületet és háromszor megcsókolta annak jeléül, hogy befogadta Krisztus irgalmas szeretetét, és így kiengesztelődve halt meg.

Ezen a külső segítségen keresztül a támadó fél elérkezett a tisztánlátás állapotába, ahol reális lehetősége van arra, hogy megbánja és elítélje tettét, és így kérje Isten bocsánatát. Itt az Egyház tagjainak tovább kell küzdeniük az illetőért, mivel még nem hozta meg a döntését, és nem szabadította meg még Jézus egy jó szentgyónásban a bűneitől, és nem végezte el az elégtételt és a jóvátételt. Az ördög nehezen enged ki valakit a karmai közül. Ezért is kell az Egyháznak küzdeni érte. A gonosz lélek egy sor eszközt bevet az illető visszatartására. Ilyenek mindig az érzelmeken keresztül hatnak. Félelmeket kelt, hogy az áldozata nem fog megbocsátani, az ördög kihasználja a hamis önérzetet, amely fél a megszégyenüléstől. A jóvátételt lehetetlennek tünteti fel. Mindent bevet az elbizonytalanításra. Máskor kívülről támad, és felhasználja áldozata emberi kapcsolatait. Ráküld olyan közeli társakat, akik igyekeznek lebeszélni a megtérésről, akik zsarolják, és életveszélyesen megfenyegetik, akik egzisztenciális félelmeket keltenek benne. Az ördög egyik nagyon hatékony fegyvere, amikor rávesz a halogatásra. Megteszek mindent, de majd holnap, amikor alkalmas lesz erre az idő.

Szent Ferenc ezzel szemben mindig szinte hebehurgya módon belevágott a jó elhatározása kivitelezésébe. A támadó fél megtérésre jutása szempontjából óriási jelentősége van annak, ha az áldozata a támadáskor a sértésre szeretettel válaszolt, kérte Isten bocsánatát, mint Szent István diakónus vértanú a megkövezőért. Jézus legnagyobb fegyvere a vértanúság a sátán ellen (ApCsel 7,58-8,1).

Jézus a támadóink megtérése érdekében is mondja: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, és esőt ad igazaknak és gazembereknek.” (Mt 5,44-45)

Aki az agresszióra erőszakkal válaszol, nagyon megnehezíti támadója megtérésre jutását. Sok támadónak hasonló a helyzete, mint akivel Jézus találkozott a Betezda fürdőnél: „Uram, nincs emberem…” aki imádkozna értem, aki Jézushoz kapcsolódva küzdene értem, hogy kikerüljek a sátán fogságából.

Legyünk mi is ezek az emberek!

 

kép: http://www.leparisien.fr, pixabay.com
Az írás a zalaegerszegi Jézus Szíve Plébánia havilapjában, a Ferenc és Testvérei című folyóirat 2019/2. számában jelent meg.

Hozzászólások lezárva.