Bárki irigykedik testvérére a jó miatt, amit mond és cselekszik általa az Úr, a káromlás bűnét követi el, mivel a Magasságbelire irigykedik, aki minden jót mond és cselekszik.

A Szeretet Szökőkútja – jordániai keresztények és muszlimok a Közel-Kelet keresztényeiért

2016.07.31 Címkék:

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány meghívására augusztus első hetében Magyarországon vendégszerepel a Fountain of Love, vagyis a Szeretet Szőkőkútja nevű jordán kórus és kamarazenekar. Az együttes augusztus 2-án a Mátyás-templomban, 5-én a tihanyi apátsági templomban 19.30-as kezdettel mutatja be a Jézus, a szeretet kútja című oratóriumot. A nehéz helyzetben lévő, közel-keleti keresztények iránti szolidaritás erősítését szolgáló koncertkörút fővédnöke köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita.

Vissza a nyitó oldalra

A Szeretet Szökőkútja nyolcvanfős együttes. 2002 karácsonyán alapították, tagjai különböző keresztény felekezetekhez tartozók és muszlimok. Céljuk Krisztus dicsőítése és Szűz Mária méltatása a művészet eszközeivel. Repertoárjukban nyugati és keleti stílusú zeneművek egyaránt megtalálhatók. Gyakran lépnek fel templomokban és hangversenytermekben. Jordánián kívül szerepeltek már Szíriában, Líbiában, Palesztinában, Franciaországban, Németországban és Belgiumban. XVI. Benedek és Ferenc pápák szentföldi látogatási alkalmából is szerephez jutottak az ünnepi események során.

A magyar koncertkörútjuk során bemutatásra kerülő Jézus, a szeretet szökőkútja című oratórium saját alkotásuk. A szerzők a teremtésről, a feltámadásról, a mennybemenetelről és az üdvözülésről szóló szentírási szövegrészeket és egyházzenei dallamokat dolgoznak fel.

A jordán kórussal testvérkórusi kapcsolatot ápol a ferencesek fenntartásában működő budai Szent Angéla Gimnázium öregdiák kórusa, amely már több hangversenyt adott a Szentföldön és Isztambulban, a tervek szerint ősszel viszonozzák a jordániaiak mostani látogatását – mondta Semjénné Menus Gabriella karvezető.

plakát

 

Hozzászólások lezárva.