Boldog a szolga, aki alárendeltjei között éppoly alázatos tud lenni, mint amikor urai közt forgolódik.

Pasaréti Passió – egy néző szemével

2018.03.13 Címkék:

A Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánián március 9-én mutatták be a Pasaréti Passió című színdarabot. Az eseményről a – közönség sorai között ülő – plébániaközösség egyik aktív tagja írta meg személyes beszámolóját.

Vissza a nyitó oldalra

Ha azt mondják, templomi színjátszás, legtöbbször erős előítéletekbe ütközünk. Főleg akkor, ha kiderül, hogy csupa amatőr fogja játszani a darabot. Apák, anyák, nagyszülők, egyetemisták, általános iskolások. Nem mondom, hogy könnyű nem meghallani ezeket a negatív belső hangokat, ha azonban egy kicsit is képesek vagyunk túllátni rajtuk, akkor olyan élményekben lesz részünk, mint a péntek esti pasaréti Passió előadáson. 

A szenvedéstörténetet számos formában lehet feldolgozni, mindegyik más és más hatással van az emberekre. Mel Gibson megrendezte, filmet csinált belőle, hatalmas sikert aratott. Pasaréten pedig Meskó Zsolt rendező keze alatt, 70 színjátszó és a Szentlélek részvételével csoda született. A templomban felállított színpadon megelevenedett a történet. A darab minden részlete tökéletes egyensúlyban volt, a szereplők profikat meghazudtoló odafigyeléssel játszottak. A ruhák, a hangok, a fények mind-mind ezt az érzelmi áradatot erősítették.

Hadd ejtsek egy pár szót a darabról, mint színi műről. A történetet egy 25 éves, keresztény egyetemista narrációjával hallgathatjuk, az ő hangja mozdít ki minket, vonja kérdőre a hallgatóságot a darab mélypontjain. A szereplők egytől egyig korhű ruhákban, a férfiak szakállal, a római katonákon is kifogástalan öltözék. A keresztút különböző állomásainál hangzanak fel Jézus korábbi mondatai, hozzá a megfelelő képi illusztrációval.

Cirenei Simon, Mária, Veronika, Jeruzsálem leányai és két olyan fiktív állomás, ami bár történetileg nem hiteles, de a lelkek legmélyéig hatol. Engedjék meg nekem, hogy ezekről a többinél részletesebben számoljak be. Az első elesésnél Jézus a tanítványait keresi, akik a nevüket hallva lépnek ki a tömegből. Felidéződik a meghívás, majd az utolsó vacsora asztalközössége, rávilágítva az Igazi Áldozat valóságára. Itt újra elhangzik a narrátor mondata: ki vagyok én a történetben?

A másik stáció Jézus egy konkrét mondata köré épül: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket.” A gyerekek pedig odagyűlnek köré, gyertyákkal jelképezve a saját fényüket. Ő pedig egyenként rájuk néz, megsimítja az arcukat, és megáldja őket. Ez a jelenet, véleményem szerint, a vártnál is jobban sikerült, ugyanis a Jézust játszó férfi valóban sírt. Hátborzongató volt. A darab után egy szereplő kislánnyal beszélgettem, aki azt mondta, abban a Jézus-pillantásban olyan volt, mintha tényleg Ő nézett volna rá. 

Az egész előadás alatt apró mozzanatokat vehetett észre a nézőközönség, amelyeket a Szentírás olvasása alatt talán soha nem gondolt volna. Például a szolgának – akinek levágják a fülét – közvetlen Jézus-találkozása van. Vagy az, ahogy Cirenei Simonra igazán nagy hálával néz a Megváltó.
A szöveggel a rendező rejtett dolgokra irányítja a figyelmünket, amiket talán észre sem vennénk. Tényleg Barabás?

„Barabás arámul, ahogy Jézus beszélt,
Bar-Abbasz, az Isten fia.
Lehet, hogy a nép így kiáltott,
S szabadságra Jézust hívta?”

Különösen meghatóak voltak Mária megszólalásai. Anya, aki fiával szenved, és a lelkek mélyéig elérő fájdalommal néz rá. Ahogy ők ketten egymásra néztek, abban benne volt az Isten. Benne a világ minden anyai szeretete. Vagy szintén egy elképesztő névmagyarázat, hozzá Veronika alázatos és szerelmes tekintete, ahogy Jézus elé lép:
„Vera icon. Igazi arckép
Veronica, az igaz tükre.”

Minden szereplő hitelesen játszik, teljesen átélik a darabot, persze ez gyakran nehezebb, mint gondoljuk. Kívülről nem látszana, de aki ismeri a szereplőket, észrevehet apróságokat. Egy római katonának, aki mélységes fájdalommal néz Krisztusra az ostorozás jelképes odalépésénél, még a mozdulataiban is látszik mennyire szereti Őt. Vagy ki mondaná meg, hogy egész családok mozognak a színpadon? A Pasaréti Plébániaközösség tagjai, akikkel vasárnapról vasárnapra együtt ülünk a padokban. 70 fantasztikus ember és – a helyszínből adódóan – a jelen lévő Isten, aki végignézi mi történik körülötte, és a nézők szívébe elküldi a Szentlelket, hogy csoda születhessen.

A darab nagy visszhangot kelt. Sorra érkeznek a hálálkodó email üzenetek, visszajelzést adva a színészeknek arról, hogy megérték az éjszakákba nyúló próbák és az előadás fáradságai. Kegyelem, ajándék volt ez az este annak, aki rászánta az idejét, és elment az egyik előadásra. Köszönet a rendezőnek, a színészeknek, Isten bőséges áldása legyen további munkájukon! Kívánom minden olvasónak, hogy legalább egyszer éljék át ezt a keresztutat, ne féljenek attól, hogy Jézussal együtt járják, mert Ő ott lesz mindig, amikor elbukunk, felsegít, a szemünkbe néz, mintha azt mondaná: Ne féljetek, én veletek vagyok!

 

Kegyelemmel teljes nagyböjti készületet kívánok: Geri Klára   

 

Fotók: Gieszer Richárd

Ferences Sajtóközpont, Ferences Alapítvány

2018

Hozzászólások lezárva.